Zaklatta, megverte volt feleségét

A török–magyar férfi azt mondta, hogy csak vissza akarta kapni a nejét

Bekes Megyei Hirlap - - FÓKUSZ - Licska Balázs balazs.licska@mediaworks.hu

Hívogatta és többször fenyegető tartalmú üzenetekkel halmozta el volt feleségét, illetve a közös gyermekük szeme láttára, az általános iskola előtt megtépte és megütötte – ez szerepel a vádirati tényállásban, ami miatt kedden a Békéscsabai Járásbíróság elé állt egy Békéscsabán élő 39 éves török–magyar férfi. S. E. azt mondta, hogy nem bűnös, de elismerte a történteket. Mint fogalmazott, csak viszsza akarta kapni egykori nejét, M. B.-t és kislányát.

2008 áprilisában kötött házasságot S. E. és M. B., kapcsolatuk 2014 tavaszára romlott meg, így a feleség a most nyolcéves közös kislánnyal elköltözött, végül pedig elváltak. 2015 tavaszán több mint kétszáz alkalommal hívta a vádlott a sértettet. Ez folytatódott idén februárban– márciusban, amikor 118-szor csörgette meg vagy küldött neki SMS-t. Nem egyszer meg is fenyegette.

„Esküszöm az életemre, meghalsz! Koporsóban mész haza, érted? Neked megvan a halálos ítéleted!” – többek között ilyen tartalmú üzenetekkel is elhalmozta. Aztán idén március 3-án megjelent annál az általános iskolánál, ahova a kislány jár, hogy elviszi a gyermeket. Utána odaért B. M. is, akivel vitatkozni kezdtek, a vita tettlegességig fajult: megrángatta a hajánál fogva, nekilökte a kocsinak.

Ezek szerepelnek a vádirati tényállásban – ezért házastárs és volt házastárs sérelmére elkövetett zaklatás, könnyű testi sértés és garázdaság miatt állt a Békéscsabai Járásbíróságon kedden dr. Varga Magdolna bíró elé a harminckilenc éves, Békéscsabán élő férfi.

S. E. azzal kezdte, hogy nem bűnös, de elismerte nagyrészt a történteket – mint fogalmazott, lehet, hogy úgy volt –, azok miatt sajnálatát fejezte ki. Kiemelte, a fenyegetéseket nem gondolta komolyan. Mint hozzátette, lehet, hogy túlzásba vitte a dolgot, de csak menteni akarta a menthetőt. A volt feleségét és közös gyermeküket vissza akarta kapni, mint ahogy azt is szerette volna, hogy ismét együtt legyenek. Hiába volt válás, nem mondott le róluk egy pillanatra sem.

– Voltak viták, veszekedések, illetve elhidegültünk egymástól – ezt mondta a volt feleség. A 35 éves békéscsabai M. B. hozzátette, hogy az utolsó fél évben már feszült volt a légkör, az utolsó hét pedig igencsak indulatokkal teli. Ekkor telt be a pohár és költözött el, a kislány mellett két utazótáskát vitt

magával. Utána S. E. békülni akart, hol tudtak, hol nem emberi hangnemben beszélni.

Kiemelte, nem szabott határt abban, hogy mikor jöhet látogatóba

a volt férje a gyermekhez, csak annyit kért, hogy előtte értesítse. A vádlott azonban azt hitte, hogy neki mindent és bármikor lehet, és hogy

amíg M. B. az ő nevét viseli, addig számon is kérheti. Ezt követően végül elváltak.

A tavaly nyári válóper környékén több mint kétszázszor hívta és küldött neki üzenetet. A sértett azt mondta, hogy vélhetően a használati tárgyakat követelte tőle a férfi. Utána októberben találkoztak, volt békülési szándék is, S. E. hangsúlyozta, hogy fontos neki a család és hogy tudna másképp is viselkedni. Azonban újra jött a türelmetlenkedés és a vádaskodás.

Idén év elején mondta meg a sértett a vádlottnak, hogy lezártnak tekinti a kapcsolatot. Ezt azonban M. B. szerint S. E. nem akarta tudomásul venni. Elkezdődött a volt feleségnek egy újabb kapcsolata. Ezt a férfi

onnan tudhatta meg a nő szerint, hogy nem egyszer leskelődött. Jöttek a hívások és az üzenetek, amiben arra is célzott, hogy megöli őt és kedvesét.

Március 3-án pedig tényként közölte S. E., hogy a suliból ő viszi el a gyermeket, meg is fenyegette M. B.-t, hogy ha odamegy, akkor megöli. A sértettet hívták, hogy a volt férje ott van a Szarvasi úti intézménynél, de nem adták neki oda a kislányt. Végül a nő megkérdezte a gyermeket, hogy el szeretne-e menni az édesapjával a bevásárlóközpontba, amire nem volt a válasz. Ezt követően fajult el tettlegességig a vita, amiért S. E. nem kért bocsánatot, azt mondta a nőnek, hogy megérdemelte, amit kapott.

Hat év házasság után romlott meg a férfi és felesége kapcsolata

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.