Hatszázan zenéltek, énekeltek, táncoltak

Bekes Megyei Hirlap - - FÓKUSZ - L. B.

Hatodik alkalommal szervezte meg elmúlt hétvégén Dévaványán, a művelődési házban a Kádár Ferenc Országos Népzene és Néptáncversenyt a Dévaványai Folkműhely Egyesület – számolt be lapunknak Erdei Attila. Az egyesület elnöke hozzátette, hogy a kétnapos találkozón néptánc, népdal és népi hangszeres kategóriában mérhették össze tudásukat a gyermek, ifjúsági, felnőtt szólisták és -csoportok.

Az idei megmérettetésre mintegy hatszázan jelentkeztek, Békés mellett Csongrád, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, valamint a határon túli Nagykárolyból és Óbecséről is érkeztek versenyzők.

Erdei Attila kiemelte, hogy ebben az évben is sikerült neves, országosan elismert szaktekintélyeket megnyerni a zsűribe, ezzel is rangot, színvonalat adva a rendezvénynek, illetve idén a népzenei versenyre jelentkezők úgynevezett KÓTA-minősítést is szerezhettek.

A megnyitón felidézték a névadó Kádár Ferenc furulyajátékát, méghozzá az unoka, Kádár Ferenc tolmácsolásában. Erdei Attila szólt arról is: a versennyel egy olyan fórumot biztosítanának, amely helyt ad a műkedvelőknek és a professzionális szinten tanuló versenyzőknek, emellett segíti a népművészeti kincsek továbbörökítését.

Mintegy hatszázan jelentkeztek a hétvégén rendezett versenyre

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.