Tizenéves autós gázolta halálra

Bekes Megyei Hirlap - - MEGYEI KÖRKÉP -

A rendőrség vádemelést javasol egy fiatal férfi ellen, aki halálos balesetet okozott Békés megyében még a nyáron.

Két kerékpáros nőt ütött el egy személygépkocsi június 11én a Mezőhegyes és Tótkomlós közötti úton – eleveníti fel a történteket a megyei rendőr-főkapitányság. Az autót egy 18 éves tótkomlósi fiatalember vezette, aki elmondása szerint előző este Szegeden szórakozott barátaival. Onnan hajnali 3 óra körül indultak vissza Békés megyébe. A fiatalember nem ivott alkoholt, ő vitte haza társait. Már egyedül volt az autóban, amikor megtörtént a baleset.

Az igazságügyi műszaki szakértő véleménye alapján 88-92 kilométer/óra sebességgel hajthatott, amikor fékezés nélkül elütötte a két kerékpárost. Mindkét nő viselt láthatósági mellényt és világítás is volt a kerékpárjukon. Az idősebb nő a helyszínen életét vesztette, lánya súlyos sérülései az orvos szakértő megállapítása szerint maradandó fogyatékossággal gyógyulnak.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a 18 éves fiatalembert halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítja. A nyomozást a rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztálya lezárta és az eljárás iratait a gyanúsított ellen vádemelési javaslattal küldte el a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre. Cs. I.

A baleset június 11-én történt Mezőhegyes és Tótkomlós között.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.