Phenjan új rakétája rekordot döntött

BLIKK - - Politika -

PHENJAN — Kim Dzsongun észak-koreai diktátor egy nappal korábban még Japán elsüllyesztésével fenyegetett, péntekre virradóra pedig átlőtte eddigi legnagyobb teljesítményű rakétáját Japán felett. A szerkezet 770 kilométeres magasságban haladt, és 3700 kilométer után a tengerbe csapódott. Észak-Koreának most már olyan hatótávolságú rakétája van, amivel akár az amerikai támaszpontot, Guam szigetét is elérheti.

– A kísérlet azt is bizonyította, hogy Kim Dzsongunnak mobil kilövőállomásai vannak, a mostani rakétát ugyanis Phenjan egyik kerületéből lőtték fel. A diktátor így üzent Amerikának, hogy nem járna sikerrel, ha az észak-koreai katonai támaszpontok ellen indítana támadást, mert bárhonnan válaszolnak rá – vélekedett Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő.

A világ eddig csak kereskedelmi szankciókkal büntette az agresszor országot. Most a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg globális válaszlépéseket sürgetett. Még erélyesebb válasz érkezett Dél-Koreból: a hadsereg percekkel az indítás után két rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki, s immár nem is titkolják, hogy egy kommandós egységet állítanak fel, amelynek feladata lenne megölni Kim Dzsongunt, az atomdiktátort. V. J. Z.

Válaszcsapás

Szöul válaszul tegnap két rakétát is kilőtt 300 kilométeres távolságba tengeri célpontra

Rémisztő hírek

Japánban aggódva nézték a kilövésről szóló rémisztő híreket

Harckészültség

Dél-Koreában készültségbe helyezték a hadsereget, amelynek egységei amúgy is gyakorlatoznak a térségben

Legnagyobb

Az ábrán Phenjan eddig legerősebb rakétájának röppályája látható

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.