Rajzolgatással üti el az idejét Csenge gyilkosa

BLIKK - - Aktuális -

BORSODNÁDASD — Nem nagyon beszélget senkivel, inkább egész nap ír és rajzol az előzetes letartóztatásban lévő B. Roland, akit a borsodnádasdi K. Csenge (†17) megölésével gyanúsítanak – tudta meg a Blikk.

Információink szerint a férfi, mivel senkinek sem akarja igazán elmondani, hogy pontosan mi történt a tragédiával végződő estén, csak részleges beismerő vallomás tett.

– Hatfős cellában van Roland, és úgy hallottam, hogy senkinek nem volt még konfliktusa a rabtársai között. Úgy láttam, néha magába zuhan, de az a pár nap, amit egy börtönben töltöttünk, kevés volt ahhoz, hogy jól megfigyeljem.

árulta el a Blikknek egy az előzetesből nemrégiben szabadult férfi.

2017. szeptember 3-án K. Csenge édesanyja bejelentette, hogy lánya, miután előző délután elment szalonnát sütni a barátaival, nem érkezett haza. A rendőrök azonnal elkezdték a fiatal lány felkutatását, de sajnos már csak meztelen holttestére bukkantak, Borsodnádasd egyik vízzel teli aknájában.

Tanúként több embert is kihallgattak a zsaruk, köztük volt B. Roland is, aki végül a hazugságvizsgálaton bukott le.

Állítása szerint szeptember 2-án a település egyik erdős részén találkoztak, Csen- ge öntudatlan állapotba került ő pedig annyira megijedt ettől, hogy a lányt egy vízzel teli aknába rejtette.

Ami biztos: a szakértői vizsgálat szerint a lány halálát fulladás okozta, vagyis még élt, amikor B. Roland a csatornába eresztette.

Élt még

Csenge még élt, amikor a fiú a vizesaknába dobta

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.