Gigatűz Pesten

BLIKK - - Címlap -

Kigyulladt és óriási füsttel égett egy irodaház és raktár tegnap Budapesten. A rendőrség szándékos gyújtogatásra gyanakszik

BUDAPEST — Többméteres füstoszlop emelkedett a főváros fölé a XIII. kerületi Frangepán utcából, egy háromezer négyzetméteres raktár kapott lángra. A rendőrség gyanúja szerint nem baleset történt, ugyanis rongálás miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást is indítottak. A műszaki berendezéseket tároló épület órákon át égett, a tűz egy közeli cég székházát is veszélyeztette. Az épületet kiürítették, és a környékről is több száz embert kísértek biztonságos helyre.

– A tűzoltók 12 járművel vonultak a helyszínre, az oltáson több mint 50 tűzoltó dolgozott. A tüzet délelőtt 11 órára, tizenegy vízsugárral és két emelőre szerelt vízágyúval sikerült körülhatárolni, megakadályozva ezzel a továbbterjedését. A lángokat délután egy órára fojtottuk el. Senki nem sérült meg, mérgező anyag nem került a levegőbe – közölte a katasztrófavédelem.

A rendőrség több utcát is lezárt a területen, itt csak késő délután indult újra a forgalom.

V. B.

Légimentés A tűzoltók daruk segítségével határolták körül a hatalmas tüzet

Menni kellett A tűz miatt több száz embert tereltek a rendőrök biztonságosabb helyre Bárki láthatta Akkora füsttel égett a raktár, hogy több

kilométerről is látszott

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.