Megmentőjét keresi a balesetező motoros

BLIKK - - Aktuális -

SZEGED — Megmentőjét próbálja felkutatni Raczkó Zoltán (28), aki tavaly július 19-én szenvedett súlyos motorbalesetet Szentes közelében. A földön fekvő motorosban egy 50-60 év körüli férfi tartotta a lelket a mentők kiérkezéséig. – Folyamatosan fogta a kezemet, mondta, hogy ne figyeljek semmire – kezdte Zoltán. – Kérdeztem tőle, hogy vérzik-e a lábam, mi a helyzet az autó sofőrjével, komolyak-e a sérüléseim, de csak nyugtatgatott, és segített lehúzni a bukósisakomat. Ő jött oda hozzám először. Másnap a kórházban is meglátogatott, hozott nekem a saját termesztésű erős paprikájából. Azt mondta, attól biztosan hamar meggyógyulok – mesélt névtelen segítőjéről a férfi. Zoltán jobb lába szinte ripityára tört, amikor egy kanyarodó autó hátuljának csapódott a motorjával. Az autós nem adta meg neki az elsőbbséget, és a sávot előbb elhagyva, záróvonalon kanyarodott be Zoltán előtt. A fiatal férfit 3 órán keresztül, gerincbe adott injekció mellett éber állapotban műtötték, jelenleg 100-200 métert tud mankó nélkül megtenni. Törött lába 2 centivel rövidebb lett, ami miatt hát- és derékfájások gyötrik.

Korrekciós műtetek is várnak rá, amelyek során újból el kellene törni a lábát.

– Szeretném megtalálni és megismerni a férfit, meghálálni neki, hogy segített. Vékony testalkatú, őszes hajú volt, munkásruhában. A kertje vagy a munkahelye a derekegyházi kereszteződés közelében található, hiszen hallotta a csattanást, arra szaladt ki – mesélte Zoltán, akitől a baleset okozója már bocsánatot kért. V. B. héten rövidített nyitvatartással várjuk Önöket, vasárnap pedig teljesen zárva leszünk. A jövő héttől, szomorúan és lehet kicsit lassabban, de a lehető legzökkenőmentesebben biztosítjuk az Önök szórakozásához szükséges italokat, és hétvégére egy kis házi rétessel is kedveskedünk” – olvasható a családi vállalkozás közösségi oldalán.

A rendőrség elrendelte az elhunyt asszony boncolását, hogy fény derüljön arra, pontosan hogyan is veszítette életét a nő. Ez a vizsgálat adhat magyarázatot arra, hogy ő maga hozta meg a keserves döntést vagy valaki más oltotta ki az életét.

A szlovák hatóságok nem adtak ki tájékoztatást arról, hogy bűntény miatt folytatnak-e vizsgálatot. Kerestük a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányságot kérdéseinkkel, de lapzártánkig nem érkezett meg válaszuk. Senkit nem tartóztattak le a nyomozás során. Telefonon elértük az asszony gyermekét, ám nem szeretett volna nyilatkozni lapunknak.

Blikk-információ

Nyomok után kutattak

A család otthonát rendőrök lepték el, hajnalig rögzítettek nyomokat

Nem élte túl

Egyelőre sok a rejtély

Szilvia halála körül

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.