Keresik Paudits Béla végakaratát

Segítőjére akarta hagyni a lakását az elhunyt színművész

BLIKK - - Címlap -

Néhány évvel ezelőtt írásba foglalta végakaratát Paudits Béla (†68), a szerdán elhunyt Jászai Mari-díjas színész azt tervezte, segítőjére hagyja kicsiny lakását. Ha nem kerül elő a papír, a lányára száll a tulajdonjog

Korábban írásba foglalta a végakaratát, ám nem tudni, hogy mi van benne

BUDAPEST — Vajon hol rejtőzik Paudits Béla (†68) végrendelete? A hosszú ideje betegeskedő Jászai Mari-díjas színész június 3-án került kórházba agyi infarktussal, tíz nap küzdelem után szervezete szerdán adta fel a küzdelmet. Információink szerint azonban néhány évvel ezelőtt a nehéz körülmények között élő művész írásba foglalta végakaratát, ám azt pontosan nem tudni, hol és kinél is helyezte azt letétbe. Az azonban nem volt titok, hogy az elmúlt esztendőkben mindennapi gondjaiban Pauditsot két barátja, egy nő és egy férfi segítette, és a színész azt szerette volna, ha utóbbi tulajdonába kerül a fővárosi otthona. Az apró lakás nagyon a színész szívéhez nőtt, tulajdonképpen a legfőbb kincsének tekintette.

– Egyetlen vagyonom van, a harminchárom négyzetméteres lakásom, amit a segítőmre szeretnék hagyni. Ő gondoz régóta, mindig itt van velem, amikor nem dolgozik, ez a minimum, amit tehetek érte – mondta korábban a Ripostnak Paudits Béla, akinek márciustól folyósították a Jászaidíj miatt megemelt művészjáradékát, amely kisegítette a nélkülözésből.

Persze nagy kérdés, hogy valaha előkerül-e a színművész végakarata, hogy pontosan hogyan is rendelkezett. Amennyiben nem, úgy a kis lakást a lánya örökli, aki hoszszú évek után a halála napján látogatta meg a színészt a kórházban. Sőt valószínűleg ha előkerül Paudits végakarata, a törvényben meghatározott köteles résszel akkor is számolhat a művész gyermeke.

– Ilyen esetben A és B verzió létezik: ha nem kerül elő a végrendelet, akkor egyértelmű a helyzet, mindent a törvényes örökösök kapnak. Viszont ha előkerül a dokumentum, akkor sem biztos, hogy a végrendeletben feltüntetett személy kapja meg a teljes örökséget. Amennyiben a művész úr egyértelműen nem zárta ki az örököst és hagyott egy idegenre mindent, akkor is a gyermek kapná a hagyaték tiszta értékének egyharmadát – mondta el lapunknak dr. Kamarás Péter jogi tanácsadó, hozzátéve a végrendelet természetesen meg is támadható.

Blikk-információ

Veszteség Paudits Béla színművész tíz nap küzdelem után szerdán hunyt el agyi infarktust követően

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.