Szupermeccs vár a bajnokra és a kupa gy、ztesére

Heves Megyei Hirlap - - Sport -

VÍZILABDA Férfi Szuperkupa-mérkőzés:

SZOLNOK–ZF-EGER

Budapest, Szőnyi út, kedd, 17.45. (Tv: M4 Sport). V.: Székely B., Németh A.

A szezonban még csak másodjára, az évben viszont utoljára játszik jelenlegi legnagyobb riválisa ellen a ZF-Eger csapata. A Szolnok elleni találkozó tétjét azonban most olyan esemény jelenti, amelyre a két alakulat egymás elleni csatározásai során még sosem került sor. Ma délután a magyar Szuperkupáért csapnak össze a felek. Az előző szezon bajnoka, illetve kupagyőztese feszül egymásnak mindössze egyetlen mérkőzésen, hogy eldöntse a címet. Nos, a szolnokiak ugyebár a ZF bajnoki döntőben történő, összesítettbeli 3–2-es legyőzésével hódították el az OB I-es aranyat, a mieink pedig egy évvel ezelőtt (szintén a Dózsa ellen) zsebelték be a kupasikert.

A Magyar Vízilabda Szövetség ilyenfajta új versenysorozata az ünnepek között próbál kikapcsolódást és kiváló sportcsemegét szolgáltatni a pólót szerető közönségnek, ezért jöhetett létre a december 27-i esemény. A Szőnyi úti programot pedig csak színesíti, hogy a férfiak előtt 16 órától a női Szuperkupáért is megmérkőznek (az UVSE a BVSC-vel). Ami az egriek felkészülését illeti, karácsony másnapján – a két sérült kivételével – már mindenki edzett, más kérdés, hogy amíg tegnap elsősorban a bejgli elleni küzdelem volt a meghatározó, ma már a tiszai halászlé egyik jeles képviselője ellen még nehezebb feladat várható. F. B.

Erdélyi Balázs. Ma is tétért

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.