Harmonikus volt az együttmセködés

Tizenegyedszer randevúztak a helyi civilek az Express Étteremben

Heves Megyei Hirlap - - Megyei Körkép - S. S.

EGER Az Egri Civil Kerekasztal pénteken rendezte meg a hagyományos évzáró-évértékelő rendezvényét, az Egri Civil Randevút. Dr. Varga Gyula, az Egri Civil Kerekasztal soros elnöke személyes viszszaemlékezéssel kezdte értékelését. Arról szólt, hogy miként találkozott a fogalommal: önkéntes civil tevékenység.

– Amikor készültünk erre a rendezvényre, Fűrész János barátommal áttekintettük a tevékenységet, és elámultam, hogy a civilek mennyit dolgoznak, mennyi önkéntes munkát végeznek – jegyezte meg dr. Varga Gyula, aki viszszatekintőjében az Eger Ünnepét némi kritikával is illette. Szerinte a helyszín megváltoztatása, hogy a Dobó térre került az esemény, és hogy az első nap esett, némiképp magyarázza, de nem menti a kisebb érdeklődői számot.

Köszöntötte a randevú vendégeit Habis László polgármester, aki utalt arra, a napokban kérdezték arról, hogy ha az elmúlt év eredményei közül hármat kellene választania, mi lenne az.

– A válaszom: az egyik az, hogy Eger civil társadalma eredményesen dolgozott, az önkormányzat és a civil kerekasztal közötti együttműködés harmonikus volt. Meggyőződésem, hogy az egri civil társadalom óriási értéket képvisel, s ha hozzátehetünk valamit támogatásként, akkor azt mondhatom: elégedettek lehetünk, talán büszkék is a közös eredményekre.

Ezután 9 jubiláns szervezetet köszöntöttek, majd minden szekció legaktívabb tagja oklevélben részesült. Négy díszoklevelet is átadtak. Az év civil támogatója az FM7 Rádió, szekcióvezetője Radics Istvánné, civil aktivistája Kósa László (a jog és érdekvédelmi szekcióból) lett. Az év egyesülete címet a Fűrész János vezette Ezüstidő Szabadidős Egyesület kapta.

Galéria: heol.hu

Fűrész János (b) átveszi az elnöktől az oklevelet

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.