Viszontlátott egri elemek

Szerdáig nem árt még csiszolni a támadások befejezésein

Heves Megyei Hirlap - - Sport - Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com

Nehezen adta meg magát Egerben a BVSC csapata, de így sem borult a papírforma a Bitskey-uszodában.

VÍZILABDA Igazi gólpárbajjal kezdődött a vasutas gárda elleni bajnoki, 3–3-ig ugyanis bár mindig a házigazda vezetetett, de folyamatosan egyenlíteni tudtak a vendégek. A jég a második negyedben tört meg, akkor vezettek először kettővel az egriek, ám továbbra is ott lihegtek vendéglátójuk nyakán az OB I-es vezetőedzőként Egerben bemutatkozó Szűcs Levente tanítványai. Kicsit dadogott a mérkőzés, főleg a helyzetkihasználással maradt adós a ZF, ám a győzelmet ez sem veszélyeztette.

A két vállsérültön (Angyal, Csucskovics) kívül influenzás megbetegedés miatt Milos Csuk sem szerepelt a házigazdáknál, a szerb olimpiai bajnok mellőzése azonban már azt a célt szolgálta, hogy a szerdai, Hannover elleni Bajnokok Ligája-találkozóra megfelelő állapotba kerüljön.

Edzői szemmel

DABROWSKI NORBERT (EGER): – Nehéz összecsapást tudhatunk magunk mögött, de amire számítottam, amit a héten nagyjából gyakoroltunk, azt viszontláttam. Fontos volt, hogy behúzzuk a három pontot, ezt pedig sikeresen meg is oldottuk. Közben nekem már néznem kellett azt is, hogy mi az, ami a következő meccseinken várhat ránk, viszont kevés olyan helyzet akadt, ami hasonlított volna a Hannover játékára.

SZŰCS LEVENTE (BVSC): –Abszolút nem felemelt kezekkel érkeztünk. Ha nagy akarással játszol, azt mindig meghálálja az élet, és azt gondolom, hogy a mai teljesítményünkre büszkék lehetünk. Akadtak olyan lehetőségeink, amelyeket ha belövünk, máshogyan is alakulhatott volna az összecsapás, azonban így is gratulálok a fiúknak.

Bedő Krisztián azon egriek sorát gyarapította, akik többször is betaláltak a zuglóiak kapujába

HIRDETÉS

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.