Phenjannak kényelmes az állandó atomhisztéria

Magyar Nemzet - Saturday - - Címlap - BUZNA VIKTOR

Észak-Korea ismét emlékeztette a nemzetközi közvéleményt, hogy az ENSZ újabb szankciói dacára esze ágában sincs feladni atomprogramját. Phenjan Japán felé lőtt ki rakétát, amely 3700 kilométer megtétele után a Csendes-óceánba csapódott. A már-már menetrend szerint érkező atomhisztéria a megszokott forgatókönyv szerint zajlott: Japán és Dél-Korea tiltakozásuknak adtak hangot, a nagyhatalmak igyekeztek egymásra hárítani a felelősséget. Az Egyesült Államok Oroszországot és Kínát a szankciók alkalmazására szólította fel, Phenjan kereskedelmi partnerei azonban nem mentek el szótlanul az Egye- sült Államok kritikái mellett. Donald

Trump amerikai elnök korábbi reakcióira utalva Moszkva és Peking is jelezte, éppen Washington agresszív kirohanásai felelősek a válságért, ami párbeszéd nélkül nem oldható meg. Ez kényelmes felállás Phenjan számára. Miközben az ENSZ-ben hétről hétre a szankciókról vitatkoznak, az észak-koreai gazdaság jól teljesít. Lapunknak nyilatkozó szakértők elmondták: a sajtóban megjelenő, sztálinista hadigazdaságot ábrázoló kép az ázsiai diktatúrára egyre kevésbé jellemző. Észak-Korea 3,9 százalékos gazdasági növekedést mutat, ennek köszönhetően Phenjan kezd hasonlítani egy kelet-ázsiai nagyvárosra.

Kisebb robbanás történt a Londonban kelet–nyugati irányban közlekedő District metróvonal délnyugati elágazásának Parsons Green nevű állomásánál egy metrószerelvényen a reggeli csúcsforgalom idején. A detonációban összesen 22 ember sérült meg, egyikük sem súlyosan. – Továbbra sem tudni arról, hogy lenne magyar érintettje a terrortámadásnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten egy sajtótájékoztatón. Kijelentette: a nagykövetségre és a konzulátusra egy hívás sem érkezett bajba került magyartól vagy hozzátartozótól. A metrón házi készítésű robbanószerkezet lépett működésbe, nem hivatalos információk szerint időzítővel volt ellátva. A tettet terrorcselekménynek nyilvánították. Theresa May miniszterelnök péntek délutánra összehívta a brit kormány válsághelyzeti tanácskozótestületét ( COBRA). Donald Trump elítélte a terrorcselekményt. – Újabb támadást hajtott végre Londonban egy pancser terrorista. Ezek beteg és tébolyult emberek, akik a Scotland Yard látókörében voltak. Proaktívaknak kell lennünk – írta Twitter-üzenetében az amerikai elnök. – Sokkal keményebben kell bánni ezekkel a pancser terroristákkal. Az internet a fő toborzó eszközük, és ezt nem szabad hagynunk – hangsúlyozta. (MN)

FOTÓ: MTI/EPA/KCNA

Észak-koreai rakétaindítás még augusztus végén. Látszólag a tűzzel játszanak

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.