AZ UKRÁN NYELVTÖRVÉNY ELLEN SZERVEZETT TÜNTETÉST A FIDELITAS

● Amerikában élő magyarok is megmozdultak a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását korlátozó törvény ügyében

Magyar Nemzet - Saturday - - Címlap - FÖLDI BENCE– HUTTER MARIANNA

Bár az ukrán külügyminiszter arról beszélt a napokban, hogy az új oktatási törvény kapcsán igazolni kívánják lépéseik helyességét és igazságosságát, most úgy tűnik, Kijev mégis tompíthat álláspontján. Ugyanis Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter pénteken bejelentette: Kijev elküldi az Európa Tanácsnak (ET) szakértői véleményezésre a parlament által megszavazott oktatási törvényt, hogy a szervezet vizsgálja meg, sért-e nemzeti kisebbségi jogokat a jogszabály. A kritikák szerint ugyanis ha a törvényt bevezetik, akkor a nemzeti kisebbségek – köztük a kárpátaljai magyarok – számára csak az elemi iskola első négy osztályáig lenne biztosított az anyanyelvi ok- tatás, ami hosszú távon veszélyeztetné a közösség megmaradását.

Hrinevics az MTI kijevi tudósítójának kérdésére válaszolva hangot adott azon véleményének, amely szerint a törvény-

nyel szembeni heves tiltakozást Magyarországon az váltotta ki, hogy bírálói nem kellően ismerik a jogszabály tartalmát. Leszögezte: szó sincs benne arról, hogy magyar iskolákat zárnának be Kárpátal- ján, és arról sem, hogy a jövőben ezekben az oktatási intézményekben a diákok egyáltalán ne tanulhatnának magyarul. Hangsúlyozta: az ukrán kormány segítséget kíván adni az Ukrajnában élő magyar és más nemzeti kisebbségeknek, hogy a középiskola befejezéséig olyan szinten sajátítsák el az ukrán nyelvet, hogy ne okozzon számukra nehézséget felvételizni ukrán tannyelvű felsőoktatási intézménybe.

Amerikában élő magyarok is megmozdultak az ukrán oktatási törvény ügyében: az ezerötszáz tagú Magyar Lobbi vezetője, Lipták Béla arra kérte a tagságot, küldjék el Rex Tillersonnak az American Hungarian Federation vezetői által jegyzett levelet. Ebben a szervezet arra kérte az amerikai külügymi- nisztert, „nyilvánosan és egyértelműen fejezze ki aggályait a diszkriminatív ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban”. Az oktatási törvény kapcsán Szijjártó Péter külügyminiszter is ismételten felszólalt. Elmondta, kezdeményezik, hogy az uniós külügyminiszterek tanácsának októberi ülésén tűzzék napirendre az ügyet. Továbbá arról beszélt, a törvény ügyében a bolgár, a román és a görög külügyminiszterrel közösen léptek fel: többek között levelet írtak ukrán kollégájuknak.

Tegnap este egyébként az ukrán nagykövetség Istenhegyi úton lévő épületéhez szervezett demonstrációt a Fidelitas maroknyi résztvevővel. A megmozduláson több ellenzéki párt ifjúsági szervezete is képviseltette magát.

ország – Bulgária, Románia, Görögország és Magyarország – külügyminisztere közösen tiltakozott A Fidelitas demonstrációja az ukrán nagykövetségnél

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.