Gyurcsány nélkül nincs együttműködés

Magyar Nemzet - Saturday - - Belföld - MOLNÁR RICHÁRD GYURCSÁNY FERENC: Nem mondhatják meg kívülről a DKnak, hogyan döntsön egy kérdésben

A potenciális kormányellenes tüntetőket akarhatja elriasztani Budapesttől a Fidesz a forró ősz emlegetésével, de a Demokratikus Koalíció (DK) nem látja jeleit a jövendő utcai zavargásoknak – mondta a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc

egy budapesti háttérbeszélgetésen, amelyen elsősorban a választási kampány és az ellenzéki együttműködés kérdései kerültek szóba. A volt kormányfő szerint a parlamenti választást érdemben nem befolyásolhatják az Európai Unió esetleges büntetőintézkedései a kvótaperben hozott ítélet után, csak ritkulhat a levegő a magyar kormány körül.

Gyurcsány Ferenc elmondta, jó hangulatú konzultáció zajlik az ellenzéki pártok és politikusok között a választási együttműködésről. Csak két kivétel van: a Momentummal csak Juhász Péternek,

az Együtt elnökének van némi kapcsolata, de még ő sem tudja, pontosan mi zajlik a pártban, és kivel lehet érdemben tárgyalni. A másik kivétel Botka László,

az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Gyurcsány szerint rajta kívül mindenkivel lehet normálisan beszélni a szocialisták közül, de Botka koncepciója nem könynyíti meg a tárgyalást. E szerint az MSZP csak akkor működne együtt a DK-val az egyéni választókerületekben, ha Gyurcsány Ferenc nem szerepel a DK orszá- gos listáján. Erre azonban a belső pártszavazáson nemet mondott a szavazó tagság 90 százaléka. Így arra a felvetésre is, hogy Gyurcsány egy biztos baloldali győzelemmel kecsegtető egyéni választókörzetben indulhasson a listás szereplésről való lemondásért cserébe.

– Botka politikai álláspontja szemben áll a DK elvi álláspontjával. Nem mondhatják meg kívülről a DK-nak, hogyan döntsön egy kérdésben – szögezte le a volt kormányfő, aki azonban nem zárta ki, hogy egyéni választókörzetben is induljon. A DK pedig csak akkor tárgyal az egyéni jelöltek koordinált indulásáról, ha az mind a 106 választókerületre vonatkozik. Molnár Csaba, a DK alelnöke hozzátette: legutóbb Tóth József, Angyalföld szocialista polgármestere kereste meg azzal, hogy tárgyaljanak a 18 budapesti választókerületről. Tóthot az MSZP országos választási bizottsága jelölte ki arra, hogy koordinálja a párt budapesti kampányát.

Gyurcsány Ferenc megjegyezte: a jelenlegi választási rendszerben bárki szerezhet kétharmados parlamenti többséget, de ellenzéki együttműködés nélkül biztos a Fidesz kétharmada. Szerinte elég lenne, ha az LMP, a Momentum és a Jobbik a választás előtti utolsó pillanatban mégis az ellenzéki együttműködést választaná a szükséges számú választókerületekben, így akár egyharmados kisebbségbe szorulhatna a Fidesz.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.