Spájz

Magyar Nemzet - Saturday - - Magazin - WEINER SENNYEY TIBOR

Van valami, amit úgy szeretek, mint az aranynapok ragyogása, a szüreti együttlétek és a közös padlizsánkrém-eltevés. Ez pedig a spájz. Pedig az sem semmi, amikor egy-egy szeptemberi hajnalban vagy késő délután a domboldalban felkelő vagy lenyugvó nap fényében sétálok, és érzem, hogy lelkem Istenhez közel rezeg, és megnyugszik. Tiszta öröm, amikor barátaimmal lehetek szüreten, beszélgetünk, borozgatunk, és jól tudom, hogy szellemem az ő szellemük ragyogásának fényéből töltődik. Egyenesen imádom, amikor végre összejövünk, és két napon át ezeket a földöntúli zöldségeket, a padlizsánokat sütögetjük vaslapon, pucoljuk és rakjuk el, közben pletykálunk, politizálunk, jókat eszünk és iszunk, és minden sejtem kacag, mert ez a test töltődésének ideje.

Test, szellem, lélek, az ember ez a hármas egység, és amikor belépek – na nem a templomba, nem az egyetemre, végképp nem a kocsmába – a spájzba, akkor érzem, hogy ez a három vagyok egy az egyben.

A spájz nem a gyűjtögető szenvedélyről szól, és nem is a felhalmozásról. A spájz a derűs előrelátás tere.

Mindig meghatódtam, amikor nagyanyám falusi spájzába léptem be, de ő még a háborús nemzedékhez tartozott, amely bár előrelátó volt, s nem esett kétségbe, ha zárva voltak a boltok, mégis a legrosszabbra készült. Az újabb háborúra. Így ha lehet, csak a legszükségesebbeket vásárolták, a többit megtermelték, felhalmozták, és vártak. Ennek a bizalmatlanságnak ma is van alapja. Az ember azonban nem élhet teljes életet félelemben, csakis derűsen.

Az övék háborús spájz volt, a miénk a derű spájza. Belépek: paradicsomlé, lecsó, csilipaszták, savanyúságok, lekvárok, szörpök, padlizsánkrém és zakuszka fogad. Igen, ez a jólét. Nem a drága autó, nem a pazarló élet, hanem az, hogy azt ehetem, amit mi készítettünk. Mert csak az igazi étel adja az erőt az igazi élethez.

Itt állok a spájzban, a kis dunsztosüvegek rám kacagnak, teleszívom magam a spájz illatával, és ez az, amit mindenkinek kívánok a világon, ez az, amit szeretek megosztani családommal és barátaimmal, és ez az, amit meg szeretnék tartani.

Tudom, hogy panaszkultúrában élünk, ahol arról beszélni, hogy valaki boldog, midőn a spájzba lép, nem egyszerűen veszélytelen. Mit tehetnék? Elég szó van arról, hogy mi a baj, de alig arról, hogy mi a jó, miért kell küzdeni, minek van értelme. A spájznak például van. Ez a ház kincseskamrája, amely őrzi az összegyűjtött fényt sötétebb napokra. Milyen jó októberben kinyitni egy padlizsánkrémet, novemberben egy kompótot, karácsonyi ebéd mellé kis csilipasztát enni, szilveszteri édességet saját lekvárral feldobni, januárban megnyitni egy lecsót, februárban szörpöt inni. És már itt is a tavasz.

Elfelejtettétek, milyen az igazi jólét? Legyen spájzotok, egyétek azt, amit ti készítettetek, őrizzétek saját házatokban a fényt, és ne csak a spájzban, ne csak ételekben, hanem saját magatokban is. Bármilyen sötét idők is jönnek. Mert a derűnek nemcsak a házban, hanem az emberben is van spájza.

A szerző költő, író, a Drót főszerkesztője. Lapunkba utazásokról és kertekről, művészetről és életről ír.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.