Még Felcsútra is ellátogathatnak a menekültek

● Felcsútra is mehetnek a menekültek ● A kormányfő szerint nem gond a fenyegetőzés

Magyar Nemzet - Saturday - - Címlap - VÉG MÁRTON

Orbán Viktor miniszterelnök szerint teljesen rendben van az, ami Őcsényben történt a közelmúltban. A kormányfő a tallinni EU-csúcs előtt tegnap arról beszélt magyar újságíróknak, nem talál kivetnivalót abban, hogy a Tolnai megyei faluban tiltakoztak a migráns családok, gyerekek táboroztatása ellen.

– Hát, nem akarnak az emberek migránsokat befogadni. Nem akarnak az országba, és nem akarnak a falujukba – fogalmazott Orbán Viktor. Szerinte a magyar ember szereti a gyerekeket, és az elesetteket is mindig szívesen segíti. – De annyit hazudoztak migránsügyben, hogy amikor azt mondják, gyerekek fognak jönni, arra azt mondja a magyar: először gyerekek, aztán a szülők, aztán családegyesítés, és ott vagyunk a bajban – fejtette ki a kormányfő.

Összességében pedig úgy vélte: nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket.

Pedig elég sok dolog, például bűncselekmény is történt Őcsényben, amit elítélhetett volna Orbán Viktor, ahelyett, hogy a bűnelkövetők oldalára áll. Minden azzal kezdődött, hogy Fenyvesi Zoltán, a helyi Csengettyűs Vendégház tulajdonosa Magyarországon teljesen

A miniszterelnök semmi kivetnivalót nem lát abban, ahogy a Tolna megyei faluban reagáltak a helyzetre

legálisan tartózkodó menekült családokat, gyerekeket fogadott volna a szálláshelyen, ahonnan a Migration Aid nevű nonprofit szervezet kirándulásokat szervezett volna nekik. Még szeptember 25-én este falugyűlés volt a témában, amire a Mi kis falunk, Őcsény! nevű Facebook-csoportban (572 tag) is toborozták a falusikat, környékbelieket már legalább szeptember 21-e óta. A tulajdonost a gyűlés közben és után is életveszélyesen megfenyegették, majd éjszaka kiszúrták a kocsija kerekeit. Így fejezték ki – Orbán Viktor szavaival élve – hangosan és érthetően a véleményüket. Az eset után a rendőrség is helyszínelt, jelenleg tart a nyomozás. Az őcsényiek azért tiltakoztak a menekültek üdültetése ellen, mert – mint mondták – attól tartanak, hogy megerőszakolják a nőket, rabolnak, gyilkolnak, betegségeket terjesztenek, és nem ismerik el a törvényeket.

A Fidesz nevében tegnap Puskás Imre szóvivő annyit mondott, egyetértenek Orbán Viktor nyilatkozatával. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón is határozottan nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a kormány két éve tartó kampánya tüzelte volna fel az őcsényi embereket. – Eleve ilyen a magyar társadalom – fogalmazott. Azt ugyanakkor megfontolandó ötletnek tartotta, hogy felvilágosító kampányt is indíthatna a kormány, amiben elmagyaráznák, mi a különbség az illegális bevándorló és a magyar állam által befogadott menekült között. (Őcsénybe egyébként utóbbiak mentek volna.)

A Migration Aidet az őcsényi eset nem tántorítja el, sőt azt tervezik, hogy országjárásba kezdenének, ha találnak olyan települést, ahol szívesen látják őket. – Már több Tolna, illetve Baranya megyei településről kaptunk ajánlatokat. Szívesen veszünk részt a helyiekkel zenés-evős esteken – mondta lapunknak Siewert András. A Migration Aid igazga- tósági tagja nem zárta ki, hogy Felcsútra is ellátogatnak. A szervezet reagált a kormányfő szavaira is. Közleményükben tegezik a kormányfőt, és elmagyarázzák: „A Migration Aid csak azokat az embereket pátyolgatja itthon, akiket te beengedtél az országba. Ezek szerint mindazt támogatod, ami elhangzott Őcsényben? A menekültek és a segítőik életveszélyes megfenyegetését is? A tulajdonuk megrongálását? Tehát támogatod ezek szerint az erőszakot és bűncselekmények elkövetését?” – írta Siewert András.

Őcsényben egyelőre semmi esély rá, hogy megnyugodjanak a kedélyek. Fülöp János polgármester ugyanis lemondott, a helyi választási bizottság pedig december 17-re írta ki az időközi polgármester-választás időpontját.

FOTÓ: BALOGH DÁVID

Megértés – a miniszterelnök szerint jól reagáltak a helyiek, akik a vendégház tulajdonosát is megfenyegették

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.