A médiatanács révén nem ment, műsoridőt vettek Vajnáék

● A NER médiacézárának Rádió 1-ét nem zavarja, hogy ezen a néven Békéscsabán már sugároz egy adó

Magyar Nemzet - Saturday - - Belföld - SZABÓ ZS. LÁSZLÓ

Heteken belül újabb abszurd fejezet íródik a Nemzeti együttműködés rendszerének (NER) rádióspiacán. Amint megszólal Békéscsabán a kormánykegyelt médiacézár, Andy Vajna Rádió 1 nevű adója, egyszerre két állomás fog ezen a néven sugározni a 60 ezres lakosságú városban.

A békési megyeszékhelyen ugyanis már hallható egy Rádió 1 a 88,9 MHz-en. Ezt egy helyi családi vállalkozás, az Interax Kft. kezeli, húsz éve működnek a frekvencián. Először erre fájt a foga a budapesti központú Rádió 1 mögött álló Radio Plus Kft.-nek, ám beletört a bicskájuk. Annak dacára is, hogy a frekvenciakiíráson a médiatanács szabálytalan pályázat ellenére a Radio Plust hozta ki győztesnek. Ezért fordult bírósághoz az elbírálók körében mindössze egy ponttal kevesebbre értékelt Interax. Az eljárás ugyan még nem ért véget, de a héten a kizárólag Fidesz-delegáltakból álló médiatanács megváltoztatta a döntését: kizárta a Radio Plus Kft.-t a békéscsabai 88,9 MHz-es frekvenciapályázatból – írta a 24.hu –, és egyúttal arról határozott, hogy szerződést köt az Interaxszal.

A társaság ügyvezetője, Mazán Tamás érdeklődésünkre azt mondta, nem szeretné kommentálni a fejleményeket, mivel a médiatanács számukra kedvező határozatáról szóló hivatalos iratokat még nem olvasta, a bíróság pedig még nem döntött.

Nem tétlenkedett az elmúlt hetekben a Vajna-féle Radio Plus Kft. sem: megegyezett a szintén bő két évtizedes rádiós múltú Csaba Rádió Kft.-vel (104 MHz). Most hálózatba kapcsolódási kérelmük elbírálására várnak, amit papírforma szerint megkapnak majd. Mindenesetre Sebestyén Balázsék érkezését a Csaba Rádióban már reklámozzák.

A hálózatba kapcsolódást még el sem bírálták, de már reklámozzák Andy Vajna rádiójának érkezését

Utóbbi cég döntése azért érdekes, mert a felmérések szerint az ő rádiójuk helyben a leghallgatottabb. Ráadásul Glasz László ügyvezető három éve a MédiaInfó.hu-nak adott interjúban még azzal büszkélkedett, hogy 1992 óta a nevük sem változott, és soha nem hálózatosodtak. Kérdésünkre, miért éri meg a 25 év alatt fölépített márkáról lemondani a Vajna-féle Rádió 1 miatt, az ügyvezető azt felelte, ennyi idő után van, aki nyugdíjba is megy. Most az időkhöz alkalmazkodva döntöttek a változtatás mellett. Hozzátette, nem adják föl teljesen a brandet, továbbra is ők csinálják a műsort, szívük szerint.

Pedig a hálózathoz kapcsolódó rádiók lényegesen kevesebb saját műsort adhatnak. Mindössze bő négyórányi műsoridő – azok is a kevéssé hallgatott műsorsávokban – és a hírek készítése marad náluk. A Magyar Nemzet információi szerint emiatt a Csaba Rádiónál – miként a komplett helyi médiapiacon – nagy a bizonytalanság. Különböző pletykák is lábra kaptak, például hogy a cégnél elbocsátásokra készülnek. Glasz László ezt tagadta. Mint írta, nem válnak meg egyetlen alkalmazottól sem, legfeljebb átszervezik a munkát. Arról az értesülésről is kérdeztük az ügyvezetőt, miszerint a Csaba Rádió műsorainak készítésében egy ideje részt vesz az önkormányzati tulajdonban álló Békéscsabai Médiacentrum néhány munkatársa. Ennek azért lehet jelentősége, mert utóbbi cég ügyvezetője az az Opauszki Zoltán, aki korábban a fideszes Vantara Gyula polgármestersége (2006–2014) idején kabinetvezetőként dolgozott.

Glasz László viszont leszögezte: két kolléga vállalkozóként valóban dolgozik náluk, ám ők már akkor is rádióztak, „amikor még gondolat sem volt” a Békéscsabai Médiacentrum.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.