Tovább nőtt az üres körzetek száma

● Hiába a támogatás, a fiatalokat nem vonzza a háziorvosi pálya

Magyar Nemzet - - Címlap - KUSLITS SZONJA

Kritikus a hazai alapellátás helyzete, erőteljesen emelkedik ugyanis a tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen háziorvosi körzetek száma. Évek óta nem volt olyan sok üres praxis, mint most. Jelenleg 317-ben nincs állandó háziorvos, ezek közül pedig 65 házi gyermekorvosi körzet – tudta meg a Magyar Nemzet. Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont adataiból készített összesítésünk szerint míg 2015 júliusában még „csak” 231 betöltetlen körzet volt, addig 2016 januárjában már 238, tavaly decemberben pedig 281. A helyzet minden döntéshozói próbálkozás ellenére idén is csak rosszabb lett, márciusban már 287 üres praxis volt, és alig öt hónappal később ez a szám további harminc körzettel bővült. A betöltetlen praxisok jellemzően az ország félreeső területein találhatók, ráadásul gyakran több kisebb környező település ellátásáért kellene felelnie a háziorvosnak. Most került fel a listára a Baranya megyei Sellye, a Bács-Kiskun megyei Kunszentmiklós és Pirtó is.

Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén viszont már 2004 óta betöltetlen a praxis. Nehéz helyzetben vannak például Györgytarló, Putnok, Tiszabő és Mezőhék lakosai, akik 13 éve várnak állandó háziorvosra.

Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke már egy éve is arról beszélt lapunknak: Magyarországon a háziorvosok kétharmada nyugdíjaskorú, vagy öt éven belül az lesz, így 2200 praxis sorsa kérdéses. Az elnök szerint az volna a megoldás, ha a háziorvosok jövedelmét magasabb szintre emelnék, mint amennyit egy orvos a kórházban tud megkeresni. Ellen- kező esetben nem lesz elég motivált fiatal. Ez a számok alapján mára valóban beigazolódni látszik.

Azért, hogy a tartósan betöltetlen körzeteket feltöltsék, a kormány pra- xisonként akár tízmillió forintos letelepedési, valamint praxisvásárlási támogatást is nyújt, ám sem 2015-ben, sem 2016-ban nem sikerült felhasznál- ni a 750 millió forintos keretösszeget. Idén a letelepedési támogatásra pályázók már a korábbi összeg dupláját kaphatják. Ha például a nyertes olyan, tartósan betöltetlen praxist vállal, ahol 12 hónapnál régebben nincs állandó háziorvos, az az eddigi 6 helyett már 12 millió forintot kap, a 36 hónapja üres körzetnél 16, míg a 60 hónapja üres praxis esetében 20 millió forint jár a nyertes pályázónak. Ezért minimum hat évet kell a praxisban tölteni.

Az idei keretösszeg már 1,25 milliárd forint, bár kétséges, hogy ezt most sikerül felhasználni. Májusban a lapunk által megismert nyilvános lista alapján mindössze tizenegy szakember (háziorvos vagy fogorvos) nyert el letelepe- dési támogatást. A több száz, tartósan ellátás nélkül maradt praxisból akkor csupán ennyit tudtak feltölteni. Szerettük volna megtudni, hogy most, három hónappal később hány nyertes pályázat van, ám a korábban ezt listázó hivatalos oldal augusztus 29-én már nem működött.

A letelepedési és praxisvásárlási támogatás mellett 2017. június 1-jétől havi 260 ezer forintról havi 390 ezer forintra emelkedett a háziorvosi rezsitámogatás összege. A pluszrezsipénzt a háziorvosok az év hátralévő részére és jövőre is megkapják, ám azt nem tudni, hogy utána mi lesz. A bizonytalanság pedig nem kedvez az ellátásra váró betegeknek.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.