Újabb budapesti vb-pályázat a láthatáron

Afrikai riválisunk már van, atlétikastadionunk még nincs

Magyar Nemzet - - Címlap - GABAY BALÁZS

Jó ideje ismeretes, hogy a hazai szövetség szívesen megpályázná az atlétikai világbajnokság megrendezését. Fürjes Balázs kormánybiztos pedig a budapesti olimpiai pályázat visszavonását követően nyilatkozott arról, hogy a 2023-as vagy a 2025-ös vb-t szívesen vendégül látnánk. Az ATV.hu értesülése szerint a keddi nagyköveti értekezleten elhangzott, hogy a kormány kész támogatni a szövetséget. Ebben a helyzetben tárcsáztuk Gyulai Miklóst, a testület elnökét, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba.

– Elkezdődött a párbeszéd a magyar és a nemzetközi szövetség (IAAF) között. Még azt sem tudjuk, milyen szempontrendszer alapján lehet pályázni – mondta a sportvezető. Tájékoztatása szerint az IAAF most már nem hisz az egyes nemzeti szövetségek előzetes ígérgetéseinek, miszerint rendelkezésre áll majd harmincezer szállodai férőhely és egy 80 ezres stadion. Előzetesen megpróbálják feltérképezni, hogy a pályázni kívánó országoknak milyen gazdasági, infrastrukturális lehetőségei vannak, és mi a véleményük saját képességeiket illetően. A puhatolózás első fordulója lezárult, a magyar szövetség az augusztus 13-án véget ért londoni vb alatt tárgyalt az IAAF-fel, és felfedte lapjait.

Várhatóan néhány héten belül a nemzetközi szövetség összerakja azt a csomagot, amely tartalmazza majd, hogy a kandidálókkal szemben milyen elvárásai vannak. Innentől a magyar szövetségnek fél-egy éve van arra, hogy eldöntse, pályázik-e. A vizes vb talán bizonyította, hogy szállodai férőhelyekkel nem áll rosszul Budapest, viszont a Puskás-stadion elbontásával pillanatnyilag egyetlen olyan atlétikai stadionunk sincs, ahol világversenyt lehetne rendezni. A sportág egyelőre legjelentősebb, évente megtartott hazai viadalát, a Gyulai Memorialt is Székesfehérvárra kellett elvinni, ráadásul a Puskás az újjáépítését követően futballstadion lesz. A nemzeti atlétikai stadion megépítésének vágya viszont kormányzati szinten sem tűnt el az olimpiai pályázat lefújásakor.

– A Rákóczi hídtól délre megálmodott atlétikai aréna megépítése nem attól függ, hogy a vb-t Budapesten rendezik-e. Legalábbis reményeim szerint. Az elképzelés szerint egy bővíthető-visszabontható stadiont húznának fel, hiszen egyébként nem kell 40-50 ezres létesít- mény, elég egy 8-10 ezres, hogy utánpótlás-világeseményeket, rangos nemzetközi versenyeket tudjunk rendezni – magyarázta Gyulai Miklós. Hozzátette, a szabadtéri világbajnokságot leszámítva már minden nemzetközi viadalt vendégül látott Magyarország a sportágban, egy esetleges vb pedig óriási motivációt jelentene a mostani fiataloknak. Tegyük hozzá, Gyémánt Liga-verseny helyszíne sem volt még Budapest. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetnénk jó házigazdái egy világbajnokságnak.

– Ha pályáznánk a 2023-as vb-re, és nem kapnánk meg, 2025-öt is megcéloznánk – folytatta Gyulai Miklós. A lelkesedés persze mit sem ér, ha nincs mögötte kormányzati támogatás. Az ATV szerint van, Gyulai viszont ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta. S hogy kik lehetnek az ellenfeleink? Gyulai egyelőre csak a kenyaiak szándékáról tud, akiknek az az egyik legfőbb érvük, hogy Afrikában még soha nem volt atlétikai világbajnokság. Az elnök reméli, nem ettől fog hanyatt esni az IAAF.

FOTÓ: MTI

A 2024-es budapesti olimpia látványterve: mégis lehet belőle valami?

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.