A szabadság földje? Az amerikai álmatlanság regényei

● Jonathan Dee és Philip Roth könyvei a társadalom mélyén fortyogó indulatokat mutatják be

Magyar Nemzet - - Kultúra - LAKNER DÁVID

Michel Houellebecq-nél kevesen lehetnek ma irigyebbek Philip Roth munkásságára. A francia szerző nagy vihart kavart könyvében, a Behódolásban festett sötét víziót arról, miként alakulhat országa következő néhány éve. A felgyorsuló és kényelmetlenül hétköznapinak tűnő iszlamizáció rémképe ugyanakkor annyira elcsépelt jóslat ma, hogy sajnos még ha közelítünk is ebbe az irányba, az írót akkor sem nevezhetjük valamiféle Kasszandrának. Szemben a már említett Rothszal, aki a kilencvenes évek végén látnoki erejű trilógiában mutatta meg Amerikának azt az arcát, amelyet azóta láthattunk csak kibontakozni. Manapság mindenki azokra a művekre vár, amelyek pontos képet adhatnak Trump elnökségéről, nem haszontalan azonban az sem, ha a korábbi évekre tekintünk vissza.

Ebben lehet segítségünkre Jonathan Dee legújabb regénye is. A The Lo- cals az előző évtizedet mutatja be, eljutva a 9/11 sokkja okozta összefogástól a 2008-as gazdasági válság keltette haragig, majd az elittől való elfordulásig. A szeptember 11-i terrortámadás még jó ideig meghatározó helyen szerepel a kollektív emlékezetben, és olyan hatásai lehetnek, amiket megjósolni sem könnyű. A szerző arról beszélt nemrég a Voxnak, hogy bár annak idején ez nem látszott, de ez az esemény lökte az Egyesült Államokat a mai helyzete irányába. Dee úgy látja, korábban egyfajta politikai és szellemi szolidaritást érzékelt hazájában, mostanra viszont az amerikaiak eljutottak odáig, hogy „a te problémáid voltaképp az enyémek is” gondolat már önmagában gyanakvást kelt közöttük.

Dee a 2001 és 2009 közti időszakra fókuszál. Van viszont a regényben egy politikai kívülállónak tartott figura, aki azt a vélekedést kihasználva indul a választásokon, hogy az eleve roppant gazdag embereket már úgysem lehet kor- rumpálni. – Hosszú ideig éltem New Yorkban, és hasonló polgármesterünk volt. De az elmélet még messzebbre vezet, egészen olyan emberekig bezárólag, mint Ross Perot vagy Steve Forbes – jegyezte meg a Voxnak az író. A karaktereit az a motiváció köti össze, hogy találniuk kell egy felelőst azért a hely- zetért, amibe kerültek. Úgy érzik: ígértek nekik valamit, amiből aztán semmi sem teljesült. Márpedig az átlagpolgárok többnyire az elittől és a kormánytól várják a változást.

Roth már említett Amerika-trilógiája abból a szempontból lehet tanulságos, hogy a szerző már a kilencvenes évek végén meglátott olyan problémákat, amik jóval később tetőztek. A szerző a McCarthy-évekre, a vietnami háborúra és Bill Clinton elnökségére kívánt reflektálni, utóbbi kapcsán kiváltképp a Monica Lewinsky-botrányra. Utóbbival Roth sajátos korszellemre mutatott rá: a kommunizmus bukása után egy teljes nemzetet az tartott ugyanis lázban, hogy az elnök valakivel félrelépett. A Szégyenfolt főhősét, a klasszika-filológia professzor Coleman Silket pedig a politikai korrektség bőrébe bújó képmutatás lehetetleníti el, amikor munkahelyén rasszizmussal vádolják meg. Mindezt amiatt, mert egy teljesen ártatlan kifejezést tett két az órájától távol maradó afroamerikai diákra.

Az ellehetetlenüléstörténetről nem nehéz a mai amerikai egyetemi szférában keringő, az érzelmekre durván kiható tartalmak elé biggyesztett figyelmeztetésekkel súlyosbított, túlhajtott píszíbe belefeledkezett világára asszociálnunk. A 2000-ben megjelent re- gény ugyanakkor érzékletesen mesél a feketék sorsáról, megaláztatásáról is, amin keresztül kiviláglik a XX. század nyomasztó öröksége. Mind a Szégyenfolt, mind pedig a három évvel korábbi Amerikai pasztorál olyan nagyívű társadalmi tabló, amely sokat elárulhat az Egyesült Államok elmúlt évtizedeinek lélektanáról és arról, miféle frusztrációk és feszültségek határozták meg az amerikaiak sorsát. A Watergate-botrány hajnalán, a szexuális forradalom idején induló Amerikai pasztorál nem kevésbé letaglózó látlelet. A szabadságvágy felszabadító ereje és az amerikai álom egyaránt megkérdőjeleződik benne. A háború keltette undor és felháborodás nem jobb világot, csak ellenradikalizmust szül. Az erőszak spiráljából pedig nincs menekvés. A The Locals és a Roth-művek közös tanulsága, hogy ott fortyog minden lefojtva a társadalom tudatalattijában, és ha nem látjuk meg, csak még nagyobb bajban leszünk.

Philip Roth már a kilencvenes évek végén meglátott olyan problémákat, amik jóval később tetőztek

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.