Fideszesek védik a fákat a Határ útnál

Magyar Nemzet - - Belföld - VÉG

Szokatlan politikai felállás alakult ki, miután híre ment, hogy egy tervezett kormányzati beruházás miatt kivágnák a budapesti Határ út mentén, Ferencváros és Kispest határán elterülő, a József Attila-lakótelep és a Wekerletelep közé ékelődő kiserdőt – írta a 444.hu. A kormány azt tervezi, hogy olimpia nélkül is megépíti a 2024-es pályázatban szereplő Galvani hidat, amely Újbudát kötné össze Csepel északi részével, illetve a Ráckevei-Duna felett átívelő másik híd segítségével Dél-Pesttel, egész pontosan az Illatos úttal. Ennek lenne felvezetője a Határ út, amelyet a mai két sáv plusz villamospálya mellé még négy sávval akarnak kiegészíteni, utóbbiak futnának a mai kiserdő helyén.

Az érintett lakók többsége erről csak akkor értesült, amikor augusztus 21-re lakossági fórumot hívtak össze az ügyben, amelyen viszont az ígéretek ellenére sem Soltész Miklós fejlesztési miniszter, sem Tarlós István főpolgármester nem jelent meg, és kimentették magukat a tervezők is. Ugyanígy távol maradtak a döntéshozók a Kispesten szeptember 9-én megrendezett fórumról. A mindenből kihagyott lakók közben levelet küldtek Áder János köztársasági elnöknek is.

Szokatlan módon a helyi fideszes politikusok is megmozdultak az ügyben, és a kormánnyal ellentétes álláspontra helyezkedtek. Bácskai János, a IX. kerület fideszes polgármestere ellenzi a tervet, és a múlt hét végére meghívta a József Attila-lakótelepen rendezett Lakótelepi mulatság elnevezésű eseményre kollégáját, Kocsis Máté VIII. kerületi polgármestert, aki nem mellékesen a választókerület kormánypárti képviselőjelöltje lesz a 2018-as parlamenti választáson. Kocsis az eseményen arról beszélt: „valakik” kitalálták, hogy a helyiek megkérdezése nélkül építenek utat, de ő „egész nyáron azon dolgozott”, hogy ne legyen út a kiserdő helyén. A polgármester tényként jelentette be, hogy nem lesz.

Baranyi Krisztina, az Együtt környezetvédelmi ügyekben aktív ferencvárosi képviselője szerint ennek oka valójában az lehet, hogy kiderült, a terv nem felel meg a fővárosi építési szabályzatnak. A tervezők ezért szeptember 20-án olyan verziót fognak bemutatni, amely kétszer két sávos, közvetlenül a villamossínek mellett futó úttal számol, így minimális mennyiségű fa kivágásával járna az építkezés.

BARANYI KRISZTINA:

A nyomvonalverzió eleve nem felel meg sem a fővárosi rendezési tervnek, sem a fővárosi építési szabályzatnak

KOCSIS MÁTÉ:

Az itt élők nyugalmát, környezetének megóvását egyáltalán nem szolgálja a tervezett útépítés

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.