Botka már nem is a pártokkal keresi az együttműködést

● Először szólalt meg az MSZP azóta, hogy kiderült: Ron Werber kampánytanácsadó az LMP-hez szegődhet

Magyar Nemzet - - Belföld - KATONA MARIANN

Egyre inkább úgy tűnik, már egyáltalán nem az ismertebb baloldali pártokkal való együttműködésben, sokkal inkább egyes személyekkel köttetett szövetségekben bízik Botka László. A Magyar Nemzet információi szerint a szocialis- ták miniszterelnök-jelöltjének – egyelőre eredményt egyáltalán nem hozó – forgatókönyvéről a pártban feszülő indulatok ellenére konstruktív vitát folytattak le az MSZP hajdúszoboszlói frakcióülésén.

Úgy tudjuk, Botka László – az ott általa elmondottak alapján legalábbis – teljesen „elengedte” az LMP-t, és belátta, hogy Szél Bernadették nem fognak összeállni velük. Az Együtt esetében szintén nem számít erre – a Juhász Péter vezette párt egyébként ezt már számtalanszor világossá tette –, egyedül a Párbeszédben, de ott is inkább konkrétan Karácsony Gergelyben bízik. Az más kérdés, hogy a Párbeszéd pártként csak teljes körű összefogásban lenne hajlandó részt venni. A Demokratikus Koalícióra (DK) ugyan számítana Botka László, de továbbra is csak abban az esetben, ha a pártelnök, Gyurcsány Ferenc nem szerepel vele együtt a listán. Már nyíltan is kimondta, annyiban tudna csak engedni abból az elvéből, hogy Gyurcsány Ferenc tehertétel a baloldal számára, hogy elfogadná, ha egyéni jelöltként elindulna. Ezzel megmutathatná, hogy van társadalmi támogatottsága, ráadásul Botka László az igazi győzelemnek azt tartja, ha valaki önállóan tud nyerni egy körzetben.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje egyfajta új típusú szövetségként abban bí- zik, hogy a korábban már mellette feltűnt emberek vonzzák majd a választókat. Így Komáromi Zoltán, az Együtt egészségügyi politikusa, Andor László volt uniós biztos, Büttl Ferenc közgazdász, a Kishantos kapcsán ismertté vált Ács Sándorné, illetve Szent-Iványi István egykori SZDSZ-es politikus, aki több évig az Orbán-kormány nagykövete volt. Forrásaink úgy tudják azonban, a párton belül a többség meglehetősen szkeptikus annak kapcsán, hogyan fogják ezek az emberek megszólítani a már régóta áhított egymillió új szavazót. A társadalomban, finoman fogalmazva is, igen csekély az ismertségük, Szent-Iványi István kapcsán pedig az is kritikaként vetődött fel, hogy éppen az alaptörvény vagy a médiatörvény külföldi megvédésének idején kellett képviselnie a magyar kormány álláspontját Szlovéniában nagykövetként.

Úgy tudjuk, aggodalmaikat többen is felvetették Botka Lászlónak, aki személyeskedéstől mentesen, látszólag megoldáskeresően állt a problémához, de elmozdulni a saját elképzelésétől nem akart. Nemcsak a párton belül állandósultak viszont a viták, hanem a szocialistákat év elején elhagyó Demeter Mártával is egyre több a konfliktus. A mára már az LMP frakciójában ülő képviselő éppen tegnap újra rátámadt volt pártjára. A Magyar Narancsnak adott interjújában arról beszélt, „az MSZP feltűnően hallgat” az olyan ügyekben, mint például a letelepedési kötvények kérdése. A szocialisták szerint azonban Demeter Mártának feljelentést kell tennie, ha van konkrét információja esetleges viszszaélésekről. Ha viszont nincs, akkor ezzel azt bizonyítja, hogy „az MSZP-t érintő megalapozatlan vádjait Ron Werber első kampánytanácsaként hangoztatta”.

Komáromi Zoltántól, Andor Lászlótól és Szent-Iványi Istvántól is várja az új szavazókat Botka László

DEMETER MÁRTA:

A szocialista párt feltűnően hallgat az olyan ügyekről, mint a letelepedési kötvények kérdése

BOTKA LÁSZLÓ:

Aki a választók szemébe hazudott, tehertétel a baloldalnak, és érdemes visszavonulót fújnia

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.