Csendélet cigarettacsikkel, elhullott rágók miriádjai

● Pest elesett a szemétháborúban, a vizuális terhelés néhol szinte kibírhatatlan

Magyar Nemzet - - Kultúra - WEKERLE SZABOLCS

A város: vizuális élmény. Minden homlokzat, utcarészlet és köztéri tárgy hat a befogadóra – a városlakóra, a látogatóra. Budapest ebben a tekintetben rosszabbul áll most, mint két évvel ezelőtt.

Egy közösség kulturáltságának jó fokmérője az, ahogyan köztereit használja, gondozza. A településeken látható tárgyak, utcabútorok, táblák valójában az alkalmazott művészet produktumai. Nem véletlen, hogy számos nagyvárosban külön, a közszemlére tett tárgyak esztétikáját ellenőrző bizottság dolga az egységes, ízléses településkép megteremtése. Korántsem csak az épületeké: jobb helyeken nem engedik, hogy ki-ki kedvére alakítsa ki boltja, vendéglátóhelye külső arculatát, senki sem helyezhet el olyan hirdetést, cégért, egyebet, ami nem illeszkedik a szakértők által meghatározott és – jó esetben – számon is kért elképzelésekhez.

A magyar főváros gyönyörű és izgalmas hely. Arculatát nagyrészt még mindig a XIX–XX. század fordulóján megalkotott épületei határozzák meg, és persze a Duna, a budai oldal dombjai és hegyei. Ez az alapanyag olyan masszív és minőségi, hogy nem könnyű elrontani.

Nem vagy legalábbis a legtöbb helyen nem rontották el igazán a mindenféle koncepció nélkül szabadjára engedett üzletportáljai, feliratai sem. Sokat elárul önmagunkkal szembeni igényességünkről, hogy városunk vezetésének immár a rendszerváltás óta megengedjük, hogy ezzel jóformán egyáltalán ne foglalkozzon. A pesti Nagykörút, a Rákóczi út nem csupán azért néz ki úgy, ahogy, mert a kilencvenes évek plázásítási lázának számos, addig ezeken az utakon működő kiskereskedelmi egység áldoza- tául esett, hanem mert ami-aki maradt, az azt tehet a pompás épített örökség utcafrontjával, amit nem szégyell. Ha valaki ellenőrzi is a portálok megjelenését, az nem végez túl lelkiismeretes munkát. Aki jár a világban, tudja: Kelet-Európa esztétikai szempontból itt, Budapesten kezdődik. Nem Prágában és nem Pozsonyban, hanem éppen minálunk.

Az erre érzékeny városlakó korábban azzal vigasztalhatta magát, hogy ha a függőleges kulisszák nem is, de a horizontális sík, az úttest és a járda szintje legalább rendben van. Budapest kimondottan tiszta városnak számított még úgy két évvel ezelőtt is, olyan helynek, ahol a szombat éjszaka után következő reggelen a mulatónegyedek is egészen elfogadható formát mutattak. Aki mostanában rója a pesti utcát, egészen más benyomásokkal lesz gazdagabb. A főváros, elsősorban a bal parti oldala, na, jó, annak központi része: koszos. Úszik a szemétben, járólapjait, aszfaltját földön agyonlapított és az idők során odafeketedett rágógumik miriádjai pettyezik, a házfalak lábazatát, a kövezetet kutyáktól és kétlábúaktól származó foltok borítják, a cigarettacsikkeket pedig, úgy tűnik, hónapok óta nem sepri senki.

Ez nyilván nincs így, de sejthető, hogy a korábban nyereséges fővárosi köztisztasági vállalat (az FKF Zrt.) bevételeinek – azok egy részének – elvétele okozza a takarítás színvonalának csökkenését. És persze a turizmus legénybúcsús, a környezetet különösen megterhelő válfajának térhódítása. Akárhogy is: a város, amelyben a fák lábát védő fémrácsok némelyike úgy néz ki, mint valami cigarettás csendélet egy nem túl jó ízléssel megáldott művész életművéből, és amely ilyen méltatlanul kezeli saját köztereit, ne csodálkozzon, ha egy-egy tapintatlan látogató olykor ráaggatja a balkáni jelzőt.

Egy közösség kulturáltságának jó fokmérője az, ahogyan köztereit használja, gondozza

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.