Ellenzéki jogokról mond le az MSZP

● A szocialisták részországgyűléseket szerveznek civil szervezeteknek a parlamenten kívül

Magyar Nemzet - - Belföld 3 - LŐRINCZ TAMÁS

Az MSZP a választásig tartó időszakban már nem kezdeményez a parlamentben vitanapot, nem vesz részt ötpárti egyeztetéseken, nem fordul a köztársasági elnökhöz és az Alkotmánybírósághoz (AB) sem – közölte Tóth Bertalan, a párt frakcióvezetője. A szocialisták tehát meglepő módon lemondanak számos ellenzéki eszközről a következő fél évre, bár álláspontjuk szerint ezzel a választási kampány idején nem veszítenek sokat. – Az AB-hez 2015 tavasza óta 14 bead- ványt nyújtottunk be, azonban egyikben sem született döntés – indokolta Tóth, aki azt is megjegyezte, hogy a testületet fideszes alkotmánybírókkal töltötték fel „a rendkívül rendszerellenes LMP” segítségével. Az államfő negligálását azzal indokolta, hogy „ Áder János a Fideszt szolgája, aki elnézi a korrupciós ügyeket, és vállalhatatlan törvényeket ír alá”. A szocialista politikus szerint a Fidesz degradálta a parlamenti vitanap intézményét is, és annak semmi értelme, hogy a demokratikus ellenzéki pártok egymással vitatkozzanak. Tóth közölte, az MSZP-frakció ötpárti egyeztetéseken sem kíván részt venni. A kormány által kezdeményezett ötpárti egyeztetéseket ugyanis színjátéknak, az ellenzék által kezdeményezetteket pedig pótcselekvésnek tartja.

A szocialisták döntésének egyik következménye, hogy nem jöhet létre az LMP kezdeményezte vitanap sem a devizahitelesekről. Kanász-Nagy Máté LMP-szóvivő erről azt mondta az Indexnek, hogy „a szocialista pártnak nem nekünk, hanem a vitanapot igenis fontosnak tartó több százezer devizahitelesnek kell magyarázatot adnia”. Információink szerint a döntésről szóló szavazáson egy tartózkodást leszámítva mindenki támogatta a bojkott ötletét, ám a voksolást vita előzte meg. Többen szóvá tették ugyanis, hogy teljesen feleslegesen szűkítik saját lehetőségeiket. A lapunknak nyilatkozó politikusok ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy az MSZP ezen eszközök használatával kapcsolatban nem tud jól dönteni. – Ha nem használjuk ezeket, akkor az a baj, ha együttműködünk a Jobbikkal vagy az LMP-vel, akkor az a baj – fogalmazott egyik forrásunk.

– Választási időszakon belül sokkal nagyobb eredményt érünk el, ha közvetlenül beszélünk a választókkal, mintha egy kisebb társadalmi visszhanggal rendelkező vitanapon vennénk részt – kommentálta az MSZP döntését Horváth Csaba, a párt budapesti frakcióvezetője. A parlamenti vitanap intézményével kap- csolatban azt is megjegyezte, hogy nem akarják a Jobbikot „helyzetbe hozni”, szerinte ugyanis Vona Gáborék ezeken az üléseken rendszeresen támadják őket, miközben már nyolc éve nem ők kormányoznak. Az MSZP egyébként parlamenten kívüli részországgyűléseket szervez, ahova helyi civil szervezeteket, értelmiségieket is várnak. A nyugdíjasokkal kapcsolatos elképzeléseikről – például a minimálnyugdíj 50 ezer forintra emelése és 13. havi nyugdíj biztosítása – csütörtökön határozati javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek.

FOTÓ: NAGY BÉLA

Tóth Bertalan a parlamentben (balra). Gyakorlatilag az összes ellenzéki eszközről lemondtak a szocialisták

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.