DONALD TRUMP RENDELKEZETT

● Rendeletileg kínál vadkapitalista megoldást az egészségbiztosítás bajaira az elnök

Magyar Nemzet - - Címlap - ZORD GÁBOR LÁSZLÓ

Az elnök megelégelte a törvényhozók ügyetlenkedését Obamacare-ügyben.

Miután a kongresszus az elmúlt hónapokban többször is csődöt mondott az előző amerikai elnök után Obamacare-nek nevezett egészségbiztosítási rendszer kijavítását, illetve hatályon kívül helyezését illetően, tegnap Donald Trump rendeleti úton látott a terület megreformálásához. Olyan megoldás mellett szállt síkra, amely lehetővé tenné a munkaadók öszszefogását és azt, hogy a biztosítások a szövetségi államok határain átívelően is érvényesek legyenek.

– Arról van szó, hogy országszerte segítsük elő az egészségügyi ellátást, a választás jogát és a versenyt – mondta Trump, amikor munkatársaitól övezve aláírta a rendeletet a Fehér Ház Roosevelt-szobájában. – Ez olyan dolog lesz, amelyre millió és millió ember fog befizetni, és emiatt nagyon boldog lesz. Ez lesz a nagyszerű egészségügyi ellátás – fogalmazott igazi üzletemberhez méltó rövid, velős kijelentésekkel az elnök, akinek a 2016-os választási kampányban tett ígéretei közül a problematikusan működő Obamacare felváltása az egyik legfontosabb volt. A rendeletet az első lépésnek nevezte, amellyel amerikaiak millióit szabadítják fel az Obamacare alól, ugyanakkor közölte, nem adja fel, hogy a törvényhozókat rábírja: a legjobb az lenne, ha az elődjéhez kötött törvényt, úgy, ahogy van, hatályon kívül helyeznék. Hogy ez a törekvése nem magányos harc, az is alátámasztotta, hogy az aláíráskor több republikánus törvényhozó is jelen volt, a libertárius, különutas Rand Paul, Kentucky szenátora pedig a következőt jelentette ki: a rendelet az „egészségügy legnagyobb szabadpiaci reformja egy generáció óta”. De mi is az intézkedés lényege? Teljes mértékben leképezve Trump üzleti életben edződött logikáját, a kapi- talizmus zsigeri mechanizmusaival próbálja kiküszöbölni a jelenlegi rendszer hibáit. Ha növelik a biztosítási lehetőségek számát – szól az észjárás –, erősödni fog a verseny, ami aztán lefelé hajtja majd az árakat – érvel a Fehér Ház.

Trump azt mondta, hogy utasítani fogja a munkaügyi minisztert: vegye fontolóra a kooperatív egészségbiztosítási sémákhoz (AHP) való hozzáférés bővítését, ami lehetővé tenné a munkaadók számára, hogy összeállva kínáljanak megoldást a munkavállalóknak, függetlenül attól, melyik szövetségi államban is működnek. Az elnök magabiztosan úgy fogalmazott, hogy a „biztosítótársaságok harcolni fognak minden egyes biztosítottért”, és azok addig fognak alkudozni, amíg nem jutnak a legjobb ellátáshoz a legalacsonyabb áron. Ez a kooperatív megközelítés mint elmélet nem új: erre utalt Trump is, amikor azt mondta, mindennek már hosszú ideje meg kellett volna történ- nie, és ez a séma már régóta sikeresen működhetne. Az AHP előnye is színtiszta kapitalista logikából származtatható: „nagy mennyiségre” jobb árat lehet szabni, mintha csak egyének egyenként jelentkeznének ügyfélként.

Szakértők megjegyzik: az AHP-k sem „csodafegyverek”. Sőt, bevezetésükre már a múlt század nyolcvanas éveiben is tettek kísérletet, de mégis többször váltak fizetésképtelenné ezek a leginkább csupán minimális lefedettséget kínáló társaságok, és sok volt a csalás is. Az sem volt jó tapasztalat, hogy a hagyományos biztosítókat kiszorították az egyszerűbb megoldások piacáról.

Rand Paul szenátor szerint ez az egészségügy legnagyobb szabadpiaci reformja egy generáció óta

FOTÓ: AFP/MANDEL NGAN

Donald Trump továbbra is hatályon kívül helyezné az Obama által bevezetett egészségbiztosítási rendszert

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.