A saját apjától szült gyereket, akit megöltek

Magyar Nemzet - - Belföld - LÁNDORI

Tragikus történetet és hozzá a helyszínről készült elkeserítő fényképeket hozott nyilvánosságra az interneten a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vádhatóság. A főügyészség előre kitervelten, 14. életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölés, szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat egy apa ellen, aki kétszer is teherbe ejtette lányát.

A 49 éves vádlott 2006-tól heti rendszerességgel zaklatta szexuálisan az akkor még csak 10 éves kislányt. Emellett egyéb módon, passzivitásával is jelentős mértékben veszélyeztette a gyermek értelmi és fizikai fejlődését.

„Amikor a lány 15 évesen terhes lett az apjától, és kislányt szült, a gyermeket apa nélkül anyakönyveztették, leplezve a családon belüli erőszakot” – írta az ügyészség. 2015-ben a lány ismét teherbe esett apjától, ekkor a szülők és a lány közösen elhatározták, hogy a megszülető gyermeket megölik.

2016 júliusában a lány a család otthonában, apja jelenlétében és anyja segítségével egészséges lánygyermeknek adott életet. A csecsemőt rongyokba és takarókba csomagolták, majd az ágyneműtartóba helyezték azzal a szándékkal, hogy később elássák. Mivel a lány rosszul lett, ezért mentővel kórházba kellett szállítani, ahol fény derült a szülésre. A kórház értesítette a rendőröket, akik a lakásban megtalálták az akkorra már halott csecsemőt.

A fiatal lányt emberöléssel, anyját emberöléssel és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják. A szülőket előzetes letartóztatásba helyezték, a lány szabadlábon védekezik. A zaklatás, a vérfertőzés és a szülői kötelezettségek megszegése – úgy látszik – tizenegy éven át nem tűnt fel senkinek.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.