Zöld jelzés az Európai Ügyészségnek

Magyar Nemzet - - Gazdaság - MN- ÖSSZEÁLLÍTÁS

Jóváhagyták az Európai Ügyészség felállítását az uniós igazságügyi miniszterek tegnapi luxembourgi ülésükön. A szervezethez húsz tagállam csatlakozott. Az új vádhatóság egy luxembourgi székhelyű központi hivatalból, valamint a tagországokba delegált európai ügyészekből fog felépülni. A független főügyész bizonyos feltételek mellett jogosult lesz nyomozások és büntetőeljárások lefolytatására az uniós költségvetés kárára elkövetett bűncselekmények ügyében.

Günther Oettinger költségvetésért felelős uniós biztos elmondta, a csalás, a korrupció és a hűtlen kezelés éves szinten mintegy 150 milliárd euró veszteséget okoz az uniós tagországoknak. Ennek ellenére Magyarország nem hajlandó részt venni az együttműködésben, azaz a közös ügyészségnek nem lesz joghatósága nálunk nyomozni. A magyar kormány álláspontja szerint ugyanis jelenleg is vannak olyan intézmények, amelyek eljárhatnak az Európai Unió (EU) pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben.

Eközben a Blokkk.com arról ír, hogy az Európai Bíróság tegnap tárgyalta a magyar kormány beadványát, amelyben felperesként kifogásolta az Európai Bizottságnak az élelmiszerlánc-felügyeleti díj új rendjét, valamint a dohánygyártók egészségégügyi hozzájárulását felfüggesztő döntését. 2015-re olyan adózási rendet alakított ki a kabinet, melyben a multiáruházaknak a korábbi egy –ezrelékes kulccsal szemben sokkal többet kellett volna befizetniük. Lapzártánkig nem szivárgott ki információ a tárgyalásról, az ítélet néhány hónap múlva várható. Utóbbinak nagy a súlya, hiszen a magyar kormány lényegében kétségbe vonta Brüsszel eljárásának jogosságát.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.