„Atombomba” tesztalanyai lehetünk

Magyar Nemzet - - Külföld - ARATÓ LÁSZLÓ ( BRÜSSZEL)

Az Európai Unió nukleáris fegyvere – ez az egyik elnevezése az uniós alapszerződés 7-es cikkelye szerinti eljárásnak, amelyet azonban a gyakorlatban még sohasem vetettek be. Az „atombombát” Magyarországon teszteli az EU. Az Orbán-kormány lépései, nyilatkozatai, kampányai, jogszabályai folyamatosan szolgáltatnak témát az Európai Parlamentben. A politikai állásfoglalások, közmeghallgatások, plenáris viták és kötelezettségszegési eljárások azonban nem változtattak a magyar politikán, ezért idén tavasszal az EP baloldali pártjai úgy döntöttek, javaslatot terjesztenek elő a 7-es cikkely szerinti eljárás megkezdésére, amit a parlament állampolgári jogokkal foglalkozó szakbizottságának kell elvégeznie. A javaslat nagy többséget kapott. Ehhez az kellett, hogy a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt képviselőinek többsége támogatta az indítványt, vagy tartózkodott.

A nyári szünet előtt kijelölték a téma jelentéstevőjét az Orbán-kormányt rendszeresen bíráló Judith Sargentini személyében. A holland politikus a Zöldek képviselőcsoportjának a tagja, Já-

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.