Soros miatt kérik számon Orbánt

● Az EP néppárti elnöke a magyar kormányfőtől vár magyarázatot a nemzeti konzultációra

Magyar Nemzet - - Belföld - KATONA MARIANN

Szinte egy emberként kezdtek sorosozásba kormánypárti politikusok azután, hogy az Európai Parlament (EP) – egyébként néppárti – elnöke az itthon zajló legújabb nemzeti konzultációról akar egyeztetni Orbán Viktorral. A brüsszeli fideszesek által korábban még magyarbarátnak nevezett Antonio Tajani várhatóan az Európai Unió (EU) jövő heti csúcsértekezletén találkozik majd a magyar miniszterelnökkel. Addig is kabinetvezetője telefonon fog beszélni a

Lázár János uniós képviselők szponzorának, mecénásának nevezte Soros Györgyöt

magyar uniós nagykövettel a kormányzati kommunikációban állandóan megjelenő „Soros-tervről” szóló „nemzeti konzultációról”.

A magyar kormány legfrissebb levelezése és a „Soros-terv” állandó emlegetése azután emelkedett uniós szintre, hogy a Fidesz éles bírálójának számító Guy Verhofstadt liberális politikus felhozta a szerdai, úgynevezett elnöki értekezleten. Állítólag ott felmerült még az is, hogy az EP elnöke személyesen hallgatná meg a magyar nagykövetet, legalábbis Ujhelyi István, az MSZP brüszszeli képviselője egy erről szóló jegyzőkönyvrészletet osztott meg a Facebookon. Később az uniós vezetők erről már nem beszéltek.

Lázár János a tegnapi kormányinfón már úgy fogalmazott, hogy egyes uniós képviselők a „nagyvonalú mecénás és szponzor megrendelését teljesítve rendszeresen Magyarországot kiültetik Európa szégyenpadjára, és megpróbálják megszidni”. Szponzor alatt egyértelműen Soros Györgyre utalt, majd arról számolt be, hogy a pénzember tudomásuk szerint hamarosan az Európai Bizottsághoz (EB) látogat, és „szeretné őket csatasorba állítani” hazánkkal szemben. – Fel sem tételezem, hogy azért gyorsulnak így fel az események, mert a szponzor Brüsszelbe látogat – fűzte hozzá.

Míg a miniszter Soros Györgyöt támadta, a kormányszóvivő a témát felvető Guy Verhofstadtot vette célba. Kovács Zoltán nyílt levélben fejtette ki, hogy a liberális politikus korábban olyan lépéseket támogatott az EP-ben, amelyek „kötelező letelepítési kvótákat kényszerítenének a tagországokra, jelentős bírsággal sújtanák a rendelkezésnek eleget nem tévő államokat, és szerepet szánnának a civil szervezeteknek az áttelepítési folyamatban”.

A Fidesz a témával kapcsolatban még az LMP-nek is nekiment, az éppen Brüszszelben tartózkodó Szél Bernadett szerintük egyrészt maga is „Soros-katona”, másrészt pedig „Soros-katonákkal” találkozott. Ilyen szerintük Vera Jourova uniós biztos. Csakhogy vele már számos kormánytag és fideszes politikus találkozott: Trócsányi László 2015 februárjában, Novák Katalin még 2014-ben. De tavaly év végén Polt Péter legfőbb ügyész is fogadta egy munkaebéden. Az LMP a Magyar Nemzet megkeresésére egyébként leszögezte, hogy elsősorban kint élő magyarokkal beszélgettek.

Az Orbán Viktor és Antonio Tajani közötti jövő heti beszélgetés után biztosan lesz még szó Brüsszelben a nemzeti konzultációról és a „Soros-tervről”. Az EB szakbizottsága ugyanis még az idén meghallgatást szervez Magyarországról.

FOTÓ: MTI/SOÓS LAJOS

Lázár János szerint egyes uniós képviselők a „nagyvonalú” mecénás és szponzor megrendelését teljesítik

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.