Viszonylag tiszta a lelkiismerete

● Az ELTE menesztett dékánja elismerte vétkességét, és szerinte ez a pályafutását is megtöri

Magyar Nemzet - - Címlap - HUTTER MARIANNA

– Egy személlyel szemben követtem el sérelmet, és tőle már nagyon régen bocsánatot kértem – erről beszélt lapunk megkeresésére Mikonya György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karának a héten elbocsátott dékánja. Az interneten vele kapcsolatban megjelentekről azt mondta: „Az olyan sok és olyan bonyolult és annyira hamis, hogy csak szomorúan nézem.”

A menesztett dékán most úgy érzi, „ilyen médiaözön mellett” nem fog tudni elhelyezkedni

Hozzátette, az egyetem etikai vizsgálata során rendesen leírta, hogy mi történt, de „ami mögötte beindult, ez a lincshangulat, ezt szenvedem. Látom, hogy mindenféle dolgok előkerülnek, de ezekhez nincs semmi közöm” – hangsúlyozta.

Felvetésünkre, hogy bocsánatkérésével tisztának érzi-e a lelkiismeretét, úgy válaszolt: „Az én lelkiismeretem viszonylag tiszta. Vétkes vagyok, ezt elismertem, elnézést is kértem, mással pedig nincs vétkem.” Kérdésünkre, hogy ez a vétek pontosan mi volt, az ELTE közleményét ajánlotta figyelmünkbe, majd további kérdésünkre, hogy ez a cselekmény szexuális zaklatás volt-e, úgy felelt: a „zaklatás” szót sem teljesen érti, hogy mire mondják. Hangsúlyozta azt is, hogy a vallomásában tényszerűen le van írva, mi történt.

Mikonya György egyébként nem tudja, hogy mihez fog kezdeni, „a feladataim megszakadtak, nem tudtam a más- napi óráimat megtartani, a pályámat ez megtöri véglegesen. Ilyen médiaözön mellett nem valószínű, hogy újra el tudok helyezkedni.” Felvetésünkre, miszerint jogosnak érzi-e az elbocsátását, nem válaszolt érdemben.

Az ELTE szerdán közleményben ismerte el, hogy legmagasabb szintű etikai testülete, a központi etikai bizottság eljárást folytatott egy vezető státusú oktatóval szemben. A panaszt egy adminisztratív munkakörben dolgozó munkatárs – tehát nem hallgató – tette. Később az egyetem – miután Mikonya György lemondott a jogorvoslati jogáról – maga is megnevezte a dékánt, aki a határozat szerint egyebek közt visszaélt hatalmi helyzetével, megsértette a panaszos emberi méltóságát és az egyenlő bánásmód követelményét.

Az ELTE érintett karát 2014-ben már súlyos botrány rázta meg: egy fotós megerőszakolta az egyik hallgatót az egyetem gólyatáborában. Mikonya ekkor lapunknak azt nyilatkozta: fotóskörökben, illetve az ELTE Bölcsészettudományi Karán is ismert volt K. S. Szilárd aberráltsága. Sőt, ő maga is tudott arról, hogy a bűncselekményt elkövető férfi „alamuszi” módon készít fotókat lányokról. Ugyan- akkor neki – mint mondta – fogalma sem volt arról, hogyan kerülhetett az illető a gólyatáborba. Szerinte az elkövető „megszokásból” vett részt a rendezvényen, ahova évek alatt „bedolgozta” magát.

A zaklatásos botrányokkal kapcsolatban megszólalt Lázár János is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt: szerinte magánviszonyokban nincsen keresnivalója a kormánynak, de a kialakult helyzetben fontosnak tartja az állásfoglalást. Hangsúlyozta, a kormánypártokban az emberi méltóságot tartják a legfontosabbnak, ami ebben az esetben az áldozatok védelmét jelenti.

FOTÓ: MTI

Mikonya György lincshangulatról, illetve olyan dolgokról beszél, amihez neki nincs semmi köze

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.