Multicég mellé álltunk az EU-ban

Rákkeltőnek tartott gyomirtó engedélyének meghosszabbítását támogatta a magyar kormány

Magyar Nemzet - - Címlap - MUNKATÁRSAINKTÓL

Miközben a kormány szabadságharcot folytat Brüsszel és a multik ellen, tegnap gond nélkül megszavazta a hírhedt vegyipari óriás, a Monsanto által fejlesztett és gyártott glifozát további európai uniós használatát. A rákkeltőnek tartott glifozátot tartalmazó gyomirtó engedélyének ötéves meghosszabbítását az Európai Bizottság kezdeményezte, és csak azért nem született döntés az ügyben, mert nem kapott kellő többséget a tagállamoktól. November végén a bizottság újra benyújthatja a javaslatát, akár változatlan formában is. Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője szerint az Orbán-kabinet mindig is támogatta a glifozát újraengedélyezését, és a mostani brüsszeli szavazás is azt mutatja, hogy „a kormány a Monsanto fiókszervezete lett”. A génmódosított termékeiről is híres cég behálózza a világot gyomirtóival és vetőmagjaival; hazai leányvállalatának tavaly nettó 34 milliárd forint bevétele volt.

Az uniós tagállamok két hét alatt másodszor sem szavazták meg a rákkeltéssel gyanúsított glifozát újraengedélyezését, így tegnap sem született döntés az amerikai Monsanto által fejlesztett és gyártott gyomirtó szer uniós használatának ötéves meghosszabbításáról. Az engedélyezéshez minősített többségre (55 százalékra) lett volna szükség, de ez nem jött össze, mert a tagállamok közül tizennégy – köztünk hazánk – a hosszabbítás mellett, kilenc – Ausztria, Belgium, Ciprus, Luxemburg, Málta, Görög-, Horvát-, Francia- és Olaszország – ellene szavazott, míg öten tartózkodtak.

Az Európai Bizottságnak módjában áll a kormányok támogatása nélkül is elfogadni a saját javaslatát

Az Európai Bizottság október végén még a gyomirtó használatának tízéves meghosszabbítására tett javaslatot, ám ez sem kapta meg a kellő támogatást a tagállamoktól. (Magyarország akkor is a támogató államok sorában volt.) A Greenpeace Magyarország üdvözölte, hogy most nem született döntés a glifozát további használatáról, de arra figyelmeztet, hogy az Európai Bizottság valószínűleg az ötéves újraengedélyezésről szóló javaslatát fogja ismét szavazásra benyújtani a fellebbviteli bizottságnak – várhatóan november végén. Ha itt sem születik döntés, a bizottságnak módjában áll az európai kormányok támogatása nélkül is elfogadni a saját javaslatát. – Az, hogy a bizottság a glifozát mellett áll ki, nem is csoda, hiszen a vegyszer hatásait elemző uniós döntés-előkészí- tő anyag nagy részét a szer legfőbb gyártója, a Monsanto dokumentumaiból másolták át – mondta lapunknak Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője. Mint hangsúlyozta, a szer nagyon veszélyes, szinte egész Magyarország szennyezett lehet vele, mert ezt használják a parlagfű irtásánál is, de nyomai a nemzeti parkokban és a közterületeken is fellelhetők.

„A kormány a Monsanto fiókszervezete lett” – így kommentálta Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője lapunknak az Orbán-kormány magatartását glifozátügyben. Tény, hogy világ egyik legnagyobb cége- ként ismert Monsantónak Magyarországon is van leányvállalata, a Monsanto Hungária Kft., amely a Komárom-Esztergom megyei, nagyigmándi vetőmagüzemét 2013-ban vásárolta meg és újította fel. (A vállalat tavaly 34 milliárd forint nettó árbevételt ért el.) A magyar kormány pedig mindig is támogatta a gyomirtó további használatát, noha több független szakértő megállapította, hogy rákkeltő lehet. Érdekes módon Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságában tartott tegnapi meghallgatásán azt hangoztatta, milyen jelentős fejlődés történt a természet- és környezetügyben az elmúlt egy, illetve három évben. Szerinte 2014 óta az állam több forrást – 42 milliárd forintot – fordít környezetügyre és a természetvédelemre, mint korábban bármikor.

Jávor Benedek az ügyben még arra is figyelmeztetett: hazánkban a gyomirtó használatára semmilyen szabályozás sincs, így ezt akár a játszóterek környékén is lehet alkalmazni. A zöldpolitikus szerint nem valószínű, hogy teljesen betiltják a szer használatát, valószínűleg lesz majd egy kompromisszumos megoldás, ami „biztosítja az emberi egészség és a környezet magas szintű védelmét”.

FOTÓ: AFP

Félrevezettek minket a glifóról! – hirdették a környezetvédők a brüsszeli döntés ellen tiltakozva

FOTÓ: MTI/EPA/OLIVIER HOSLET

Brüsszelben tegnap tüntettek is a Monsanto növényvédő szerének további uniós használata ellen

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.