Sok beteg kisgyerek

A Kalocsai Szent Kereszt Tagkórház gyermekorvosa szerint idén március közepéig is eltarthat az influenzaszezon. Dr. Szeitz Klára csaknem száz kis beteget is ellát naponta, így kéri: az enyhébb tüneteket inkább otthon kezeljék a szülők!

Petofi Nepe - - CÍMLAP - Gábor János baon@baon.hu

Néhány héttel ezelőtt kezdődött: influenza jellegu, vírusos fertőzések terjednek a bölcsődében, óvodákban, iskolákban. A csúcsot a múlt héten értük el, a hétfői rendelésemen már 92-en voltak, míg az előtte lévő héten 60-80-as létszámnál azért megálltunk – árulta el dr. Szeitz Klára gyermekorvos.

– Néhány héttel ezelőtt kezdődött: influenza jellegű, vírusos fertőzések terjednek a bölcsődében, óvodákban, iskolákban. A csúcsot a múlt héten értük el, a hétfői rendelésemen már 92-en voltak, míg az előtte lévő héten hatvan-nyolcvanas létszámnál azért megálltunk – árulta el dr. Szeitz Klára.

A kalocsai gyermekorvos a legjellemzőbb tünetek között a magas lázat említette, de az is intő jel lehet a szülőknek, ha a kicsik levertek és elkezdik fájlalni a kezüket-lábukat. Fontosnak tartotta viszont leszögezni, hogy nem kell rögtön hozzá szaladni, ha valamilyen tünetet produkál a gyerek. Érdemes kivárni, ezzel is csökken a rendelő terheltsége,

így nagyobb figyelmet kaphatnak azok, akiknél már előrehaladottabb a fertőzés.

– Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ha valakinek tényleg nincs nagyobb baja, mondjuk csak náthás, elvétve köhög, nem lázas, akkor nem beszélhetünk komolyabb betegségről. Ilyenkor néhány napig inkább otthon, „házi patikából” próbálják a gyereket kezelni a szülők, és ha nem javul az állapota, csak akkor keressék a háziorvosi rendelőket – kérte a szakorvos.

Dr. Szeitz Klára megjegyezte: a mostani dömping hasonló az előző évek azonos időszakához, de azért az egy rendelésre érkező csaknem száz beteg még így is nagyon sok. Most úgy érzi, hogy a 2017-es első negyedévben szinte minden napjuk az influenzáról fog szólni – amúgy heti öt rendelésen, napi három órában fogadják a kicsiket. A gyermekorvos leszögezte: ilyenkor igazán fontos a magasabb napi vitaminfogyasztás, mert törvényszerű, hogy a szervezet „lemerül” a tél végére. Ehhez jön még a folyamatosan enyhülő időjárás, ami kifejezetten kedvez a vírusok szaporodásának.

Fotó: G. J.

Dr. Szeitz Klára gyermekorvos a legjellemzőbb tünetek között a magas lázat említette

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.