Eltérnek a nyugdíjak

Petofi Nepe - - CÍMLAP -

Ha valaki Kecelen nyugdíjas, akkor jó eséllyel legalább 40 ezer forinttal kaphat kevesebb nyugdíjat, mint hasonló korú kecskeméti társa. Egy 2015-ös KSH-felmérésből ez a hatalmas különbség látható.

Ha valaki Kecelen nyugdíjas, akkor jó esélylyel legalább 40 ezer forinttal kaphat kevesebb nyugdíjat, mint hasonló korú kecskeméti társa. Egy 2015-ös KSH-felmérés tavaly jelent meg. Kecskeméten az említett évben az idős emberek átlagos havi ellátása 120 586 forint volt, míg Kecelen 81 595 forint.

Azaz egy megyeszékhelyen élő idős ember egy év alatt 470 ezer forinttal többet költhetett el a boltokban, rezsire, mint a kunsági kisváros polgára. A felmérés a megye 25 városát elemzi. Ebből kiderül, hogy 106 819 forint volt a vá- rosi nyugdíjas lakosok havi ellátmánya. Ehhez tavaly 1,9 az idén pedig 1,6 százalékos emelés jött. A bajai és a kalocsai idős emberek állnak a képzeletbeli dobogó második és a harmadik helyén.

A déli Duna–parti városban ugyanis 110 449, míg az érseki központban az említett összegnél 30 forinttal kevesebbel kopogtat a pénzes postás. A 25 város listáján sereghajtók közé tartozik Soltvadkert, ahol valamivel több, mint 84 ezer forintot kapnak az idős emberek. Egyébként csak Kecelen és Soltvadkerten kapnak 90 ezer forintnál kevesebb átlagnyugdíjat a lakosok. Kecelen és Soltvadkerten a most aktív dolgozók sem számíthatnak jelentős összegu nyugdíjakra. A statisztikai kimutatások azt mutatják, hogy ebben a két városban a személyijövedelemadó-alapot képező jövedelem nagyon kevés. Míg a megyei átlag 1 millió 965 ezer forint volt, addig ez az összeg Kecelen 1 millió 332 ezer Soltvadkerten 1 millió 451 ezer forint volt. A két város pedig nem tartozik a legszegényebb települések közé. Vadkerten például a legtöbb az ezer főre jutó muködő vállalkozások száma.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a vállalkozók és az alkalmazottjaik egy része vagy minimálbérre, vagy pedig részmunkaidőre vannak bejelentve. A KSH szerint viszont Soltvadkerten az ezer lakosra jutó autók száma 394 volt, több mint Kecskeméten, ahol az említett szám 366. Pedig Kecskeméten az átlagfizetés éppen egy millió forinttal több mint Vadkerten. Azaz a hivatalos adatok alapján a megyszékhelyen lakóknak van több pénzük arra, hogy személygépkocsit vásároljanak, és tartsanak fenn. De a számok mást mutatnak.

A megyében a kecskeméti idosek kapják a legtöbb nyugdíjat

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.