Iskolarendröket képeztek tovább

Petofi Nepe - - MEGYEI KÖRKÉP -

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága és a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság immár harmadik alkalommal „Iskolarendőr Konferencia” címmel továbbképzést tartott a Malom Központban a megyében iskolarendőri feladatokat ellátó munkatársak, valamint az „Iskola rendőre” program koordinátorai számára.

A továbbképzés célja a programban részt vevő, koordinátori és iskolarendőri feladatokat ellátó állomány szak- mai ismereteinek frissítése, szinten tartása, a prevencióval, gyermekvédelemmel foglalkozó társszervek munkájának és a megelőzési munka sokszínű lehetőségeinek megismertetése volt. Az eseményen részt vevő 150 ember között, a rendőrökön kívül, az ifjúságvédelem területén dolgozó vendégek is jelen voltak. A konferenciát Arató László ezredes, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, az MBB elnöke nyitotta meg. Az eseményen számos témakörben – köztük a gyerekekkel történő kommunikációról és viselkedéskultúráról, a függőségekről, az életveszély felismeréséről, a közlekedésre nevelésről, az online játékokról – hallgathattak előadást a jelenlévők, amelyeket további munkájuk során hasznosíthatnak.

A függoségekrol és az életveszély felismerésérol is tartottak eloadást.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.