Lehetett f szerezni, mert bácskai ízek versengtek

Jó páran versenyre, mások jótékonyságra, a legtöbben viszont inkább falatozásra, illetve tavaszváró kolbászolásra, azaz nézelődős élménygyujtésre használták a Bácskai Hurka- és Kolbászfesztivált.

Petofi Nepe - - MEGYEI KÖRKÉP - Kubatovics Tamás tanmas.kubatovics@mediaworks.hu

A tizedik alkalommal megszervezett, a disznóvágás hagyományainak városi formába öntött, leginkább kolbásztöltéssé és szórakozássá szelídült módon zajló eseményt szombaton új helyen, a Petőfi-szigeten felállított sátorban és a hétvégére funkcióját váltva alkalmi árusítóhellyé változtatott parkolóban

rendezték meg az égiek jótékony segedelmével.

Fontos és fantasztikus versenynek nevezte a megnyitón Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének alelnöke az eseményt, amelynek zsűrijét ismét ő vezette. A békéscsabai szakember a több év tapasztalatával felvértezve úgy fogalmazott: fantasztikus ízek szoktak lenni, ezért ismét izgalommal érkezett, és a zsűrinek is nagy kihívás a kolbászok minősítése. – Lehet bátran fűszerezni, hiszen bácskai ízekről szól a verseny. Általában arra vigyázzanak, hogy minden csapatban legyen egy ízmester, aki legalább a kolbász összeállításáig nagyon figyel, nehogy a

pálinka ízhatása domináljon a kolbásznál – mondta jó tanácsként a sokat látott szakember. Aggodalmának volt alapja, hiszen már a hivatalos megnyitó előtt is komoly aktivitást mutattak az asztalok környékén serénykedő társaságok, a poharak csendülésének jellegzetes hangja gyakran kihallatszott a zsibongásból. Tizennyolc társaság gyürkőzött neki a megmérettetésnek, köztük visszatérő, örökös résztvevők, valamint elsőbá- lozó próbálkozók is. Hat nyugdíjas társaság – egyik megfogalmazás szerint: Régi Fiatalok – mellett például a víztudományi kar képviselői is nekigyürkőztek a feladatnak.

A díszes és vendégcsalogató asztaloknál az említett nyakolajok mellett pogácsák, továbbá gusztusosan tálalt szalámik, kulenek, töpörtyűk biztosították a motiváló környezetet. Híven az évek során kialakult szokásokhoz, ezúttal is jótékonysági akció fűszerezte a napot, több karitatív szervezet, illetve intézmény bevonásával rászoruló családoknak juttatott az önkormányzat kóstolócsomagot, a kolbász és a hurka mellé mustár, keksz, kalács és pászka került a zacskókba.

A hagyományokhoz híven ezúttal is jótékonysági akció fuszerezte a napot.

Fotó: Kubatovics Tamás

Madaras asztala megállító látványosság volt a Bácskai Hurka- és Kolbászfesztiválon

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.