Újabb kerítés a déli határon

80 ezer migráns mozgásban a balkáni útvonalon

Somogyi Hirlap - - Címlap - Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu

Nyolcvanezer migráns tart az Európai Unió felé: a jó idő beköszöntével egyre többen érkeznek a magyar–szerb határhoz, Szabadkára. A magyar kormány szeretne két hónapon belül elkészülni a határon épülő második kerítéssel is.

Nyolcvanezer migráns tart az Európai Unió felé: a jó idő beköszöntével egyre többen érkeznek a magyar– szerb határhoz, Szabadkára, miközben az utánpótlás is folyamatos. A magyar kormány szeretne két hónapon belül elkészülni a határon épülő második kerítéssel is.

BUDAPEST/BELGRÁD A Belgrádban várakozó migránsok egyre feszültebbek és fogy a türelmük, nem akarnak sokáig Szerbiában rostokolni, mielőbb szeretnének eljutni Nyugat-Európába – emelik ki a helyszíni tudósítások. A menekültek a belgrádi buszállomás mögött, egy üresen álló raktárépületben húzták meg magukat. A pályaudvar és környéke ezért egyre jobban hasonlít egy befogadóközpontra. Belgrádban már napok óta azon dolgoznak a külföldi önkéntesek, hogy javítsanak az illegális bevándorlók életkörülményein. Annak ellenére is folytatják ezt a munkát, hogy a szerb kormány arra kérte őket, csak a táborokban tartózkodó bevándorlókon segítsenek. A kabinet szerint ugyanis a táborokban mindenkinek jutna hely, a bevándorlók azonban nem akarnak bemenni.

A legutóbbi kormányinfón Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a magyar kormány meghallgatta Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját, és abból kiderült, egyelőre bizonytalan, hogy 2017-ben milyen migrációs nyomás nehezedik a határainkra. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy a balkáni útvonalon jelenleg mintegy nyolcvanezer ember van úton, több államban. Az idén is arra kell készülni, hogy elhúzódó és tartós ostrom alatt lesz a déli határ. Ott ezért már elkezdték a második kerítés építését, két hónapon belül be is fejezik. „A bevándorlás tömeges, tartós, illegális, szervezett, ráadásul nemegyszer erőszakos, s óriási az utánpótlási bázisa Ázsiában és Afrikában” – mondta Bakondi, aki arra is utalt: a migránsok többsége áldozat.

A távirati iroda jelentése szerint több száz migráns várakozik Szabadka külterületén is, a vasútvonal közelében, hogy a zöldhatáron próbáljon átjutni Magyarországra. A magukat sátrakban, fóliával fedett kalyibákban, illetve a bontás alatt lévő egykori téglagyár melléképületeiben meg- húzó migránsok közül többen már megpróbáltak átjutni a szerb–magyar határon, de a rendőrök és katonák feltartóztatták és visszafordították őket.

A menekültválság megfékezésére nagyszabású fejlesztési programot kell indítani az afrikai országok javára, Líbiában pedig menekülttáborokat kell kiépíteni – mondta Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke a Berliner Morgenpost német lapnak. Meg kell próbálni megoldani Afrika legsúlyosabb gondjait, tehát foglalkozni kell a mezőgazdaságot ellehetetlenítő elsivatagosodás következményeivel, és fel kell lépni a Boko Haram iszlamista terrorszervezettel szemben is – érvelt. „Vagy cselekszünk most, vagy afrikaiak milliói áramlanak Európába a következő húsz évben” – hívta fel a figyelmet az olasz konzervatív politikus.

Afrika stabilizálása szerinte valamennyi európai ország feladata, nem csak Olaszországé vagy Németországé, a migráció tekintetében különösen nagy erőfeszítéseket kifejtő országoké. Közben több mint harminc spanyol nagyvárosban ezrek vonultak utcára vasárnap, hogy a háborúk elől Európába menekülők támogatására hívják fel a figyelmet, és követeljék az emberélet védelmét elsődlegesnek tekintő migrációs politika alkalmazását.

Törökország elkészült a Szíriával közös 911 kilométer hosszú határán épülő betonfal újabb, 290 kilométeres szakaszával. Az építményt három méter magas, két méter széles, egyenként hét tonna tömegű, mozgatható tömbökből állítják fel, amelyek tetején pengés drót húzódik.

A török kerítés újabb szakasza elkészült

Fotó: MTI

Szabadkán a vasútállomás közelében is sok bevándorló tanyázik. A zöldhatáron akarnak átjönni Magyarországra

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.