Jordánnak minta lett Kaposvár

Somogyi Hirlap - - Címlap - Stanics Adrienn sonline@sonline.hu

Hátrametszés címmel mutatta be önéletrajzi kötetét telt ház előtt a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban Jordán Tamás. A Kossuth- díjas művész, színházigazgató a Polgári Casino meghívására érkezett a somogyi megyeszékhelyre. A könyvbemutatón kérdeztük Jordán Tamást, aki azt mondta: álomtársulat volt a kaposvári, meghatározta egész életét. A kötetről szólva pedig úgy fogalmazott: az elmúlt több mint hét évtizedre visszatekintve az eddig megoldatlan szituációit, problémáit is az olvasó elé tárja. Azokat, amelyeket mind ez idáig a szőnyeg alá söpört.

– Jordán Tamást a mesteremnek tekintem, a 80as években dolgoztunk együtt Kaposváron – emlékezett viszsza a 80-as évek végére Kalmár Tamás, a Csiky Gergely Színház társulatának tagja. – Fantasztikus időszak volt, együtt játszottunk a Karneválvégi éjszaka című Goldoni- darabban, amiben nem csak karaktert hozott, hanem rendezte is Lázár Katival együtt. Egy tévéjáték is született belőle, amit azóta is műsorra tűznek.

Jordán Tamás a könyvtárban mutatta be a Hátrametszés címmel néhány hónapja megjelent önéletrajzi könyvét. – Magamtól nem írtam volna könyvet, Matyi Dezső, a most éppen összeomló Alexandra Könyvkiadónak a tulajdonosa keresett meg, hogy szeretné, ha megjelenne rólam egy önéletrajzi kötet – mondta Jordán Tamás. – Mivel rövid volt a határidő, az újságírók nem vállalták. Akkor arra gondoltam, ha igazán őszinte könyvet szeretnék, akkor azt nekem kell megírnom. Vannak dolgok, amiket nem lehet egyes szám harmadik személyben elmondani.

– Ha visszagondolok az elmúlt 73 évre, rengeteg mindent a szőnyeg alá söpörtem – mondta a színművész. – Nem oldottam meg, nem kezeltem a problémákat. Az én szőnyegem úgy néz ki, mintha egy dobogóra lenne terítve, de nem a szerkezet tartja, hanem a sok alátuszkolt dolog. Most ezt a szőnyeget én félreteszem és megnézem, hogy mi van alatta.

Kimondom, hogy a politika teljes mértékben igyekszik beleszólni a művészetekbe – tért ki rá a Kossuth- díjas művész. – Úgy érzem, a társadalomban a művészetnek nincs igazán meghatározó szerepe, nem úgy mint a 80-as években, a rendszerváltás előtt. Ma a színháznak mintha minimális lenne a fontossága, annak ellenére, hogy rengeteg előadás telt házas. Amióta demokrácia van, a színháznak vagy szórakoztatni kell, vagy igazán magas színvonalat kell hozni, de egyiket sem tudja igazán jól.

Nagy találkozások. Sokak számára nagy öröm volt újra látni Jordán Tamást

Fotó: Muzslay Péter

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.