Megújul a sportcsarnok

Korszerűbb és nagyobb is lesz az épület a támogatás révén

Tolnai Nepujsag - - CÍMLAP - Munkatársunktól

– A kormány egyik idei utolsó határozatával támogatta a bonyhádi sportcsarnok felújításának és bővítésének tervét, amelyre 674 millió forint támogatást biztosít – mondta Potápi Árpád János országgyűlési képviselő tegnap Bonyhádon a sportcsarnokban. A jó hírt közösen tette közzé Filóné Ferencz Ibolya polgármesterrel, aki elmondta, az épületet – amelyet hétfő reggeltől vasárnap estig szinte folyamatosan használnak a helyi intézmények, civil, sportszervezetek – 1978-ban építették, azóta lényegi beavatkozás nem történt rajta, és már akkor sem tudta teljes mértékben kiszolgálni az igényeket.

Bonyhád városa 674 millió forintos kormányzati támogatásban részesül, amelyből 2017-ben teljes egészében megújulhat a település sportcsarnoka.

– Örömömre szolgál, hogy a tavalyi 750 milliós kormányzati támogatáshoz hasonlóan – amelyből számos beruházás mellett többek között az új bekötőutat építhette meg a város – idén is sikerült egy nagyobb összeget biztosítani Bonyhádnak. A helyi vezetők jogos kérését meghallgatva 674 millió forintot nyújt a kormány a sportcsarnok teljes körű felújításához – jelentette be a témában tartott december 28-i sajtótájékoztatón Potápi Árpád János. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője hozzátette, a döntésnek köszönhetően alapjaiban megújul a közel 40 éves létesítmény, amely nemcsak a helyieket, hanem a járás lakosságát is szolgálja. Hangsúlyozta, mivel kész, engedélyes tervekkel rendelkezik a város, ezért a kormánynak „csak” a forrást kell hozzárendelnie a 2017ben induló beruházáshoz, de ezt örömmel teszi, hiszen fontos célt szolgál: a sport mellett a civil életben is jelentős szerepe van egy jól működő, korszerű szabadidős létesítménynek.

– Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani Magyarország Kormányának, államtitkár úrnak, hogy a napi munka mellett ilyen horderejű lépésekben is támogatnak bennünket – vette át a szót Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere úgy fogalmazott, nincsenek híján az életképes, a város és helyi gazdaság fejlesztését szolgáló terveknek, ezek közül egy a sportcsarnok rendbe tétele. Emlékeztetett, kollégáival közösen azon dolgoztak az elmúlt hónapokban, hogy pályázati forrásokat találjanak ezekhez az elképzelésekhez – minderre példa a közel 5,5 milliárd forint összértékben benyújtott igénylésük is.

A sportcsarnokhoz visszatérve azt mondta: a város számára a lehető legkedvezőbb megoldás született, hiszen – a korábbi, taós konstrukcióval ellentétben – saját erő társítása nélkül valósíthatják meg a beruházást, önállóan. – Ahogy azt a látványtervek is szemléltetik, egy olyan, Bonyhádon még hiányzó, többfunkciós szabadidős központot hozunk létre, amelyben minden korosztály otthon érezheti magát – hangsúlyozta a polgármester, megjegyezve, ennél szebb karácsonyi ajándékot nehéz lett volna elképzelni a „város fája alatt”.

A beruházás keretében a meglévő épület teljes korszerűsítése valósul meg. Összesen 300 ember befogadására alkalmas fix, illetve ugyanennyi elhelyezését lehetővé tevő mobil lelátót telepítenek. A meglévő, 900 négyzetméteres földszinti rész 1200 négyzetméterre, míg a jelenlegi, 150 négyzetméteres emeleti 600 négyzetméterre bővül. Nagyobbak és korszerűbbek lesznek a kiszolgáló helyiségek: öltözők, vizesblokkok, szurkolói mosdók, irodák, klubszobák. Megújul a meglévő épületszerkezet, a sportcsarnok gépészeti részét is felújítják. Biztosított lesz az akadálymentes közlekedés lehetősége, bővítik a parkolókat, közlekedőket.

Látványtervek. A beruházás keretében megvalósul a meglévő épület teljes korszerűsítése

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.