Új városlogó születik

Nehéz olyan szimbólumot találni, ami mindent kifejez

Tolnai Nepujsag - - MEGYEI KÖRKÉP - Vida Tünde

Ötvenegy pályázó 77 tervet küldött be az októberben meghirdetett városlogó pályázatra. Az értékelésbe a város lakosságát is bevonták. A megadott határidőig érkezett több mint ötszáz szavazat egy voksnak számított a döntésnél. Auth Attila és Felsmann Tamás, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa, illetve docense, Gerendy Jenő, a Pécsi Tudományegyetem docense mellett Süli János, Paks polgármestere és Kovács Sándor, a turisztikai és városmarketing-bizottság elnöke tekintette át a beküldött pályamunkákat. Kovács Sándor elmondta, hogy a turizmus és városépítő bizottság megismerve a mostani eredményt a testület számára javaslatot tesz majd arra, hogy milyen legyen a város logója. - Ha el akarunk juttatni üzeneteket az emberekhez, ahhoz kiadványokra van szükség, azokra pedig szimbólumok kellenek. Olyanok, amelyek láttán azonnal Paksra aszszociálnak. Tudjuk, hogy elég nehéz olyant találni, ami mindent kifejez és megjeleníti a város új szlogenjét is – fogalmazott az elnök. Az új gondolat, Paks, az együttműködés városa, mellett Kovács Sándor szerint azt is érzékeltetnie kell az új lógónak, arculatnak, hogy Paks nyertes lesz, mégpedig a küszöbön álló beruházás nyertese. Azt is elmondta, hogy a tíz legjobb kiválasztása viszonylag könnyen ment, ebben nagy volt az egyetértés, a kör szűkítése viszont már nehezebb volt.

A nyertes pályázó egyébként 400 ezer forint jutalomban részesült. Az elképzelések szerint a legjobbnak ítélt logó tervezője elkészítheti el a város arculati kézikönyvét is. A pályázat meghirdetésével olyan egyedi, találó, könnyen azonosítható, trendkövető, ugyanakkor időtálló logót vártak, amely egyedi módon jeleníti meg Paks karakterét, értékeit, tükrözi, hogy Paks dinamikusan fejlődő, nagy beruházás előtt álló fiatalos város.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.