A bartinások betáncolják a fél országot

Balatonboglártól Nyíregyházáig táncolnak

Tolnai Nepujsag - - CÍMLAP - Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu

SZEKSZÁRD A Dunántúltól kezdve a Tiszántúlig számtalan helyszín várja idén is a szekszárdi Bartina Néptánc Egyesületet. Ha csak az első félévet tekintjük, ebben az esetben is legalább a fél országot bebarangolja a csapat, mármint különböző korosztályaival. A szekszárdi közönség is találkozhat velük. Nemrég a fővárosban jártak, ám Budapest az elkövetkező hónapokban többször is visszavárja őket. A minőséget mindenütt értékelik, így lehetőség nyílik újabb értékes díjak begyűjtésére is. A bartinás menetrendről Matókné Kapási Julianna művészeti vezető adott tájékoztatást.

Beindult a nagyüzem a szekszárdi Bartina Néptánc Egyesületnél. A csapat a múlt szombaton a fővárosban lépett fel nagy sikerrel.

SZEKSZÁRD Vastapssal ünnepelte az Operettszínház közönsége a szekszárdi Bartina Néptáncegyüttes felnőtt csoportját. A Prantner-Zatykó Tünde és Sipos Gergő vezette csapat a hagyományos Néptáncantológia keretében mutatkozott be és nyújtott maradandó élményt a publikumnak. Most sem akármilyen mezőnyben – tudtuk meg Matókné Kapási Julianna művészeti vezetőtől. A Martin György Néptáncszövetség szervezésében zajló seregszemlén ugyanis az ország legjobb tizenhárom együttese adott egymásnak találkozót. A Bartina Néptánc Egyesület Kocsis Enikő és Fitos Dezső koreográfiájával indult: a Játék című táncművet komolyan vették a fellépők, kiválóan és látványosan tolmácsolták a lényegét, ezért nem is maradt el az átütő siker.

– A Néptáncantológiára videón kell beküldeni a kiválasztott pályaművet – világította meg az előzményeket Matókné Kapási Julianna. – Szakmai zsűri dönt a meghívottak köréről. Előnyben részesülnek azok, akik az elmúlt évben fesztiválgyőzelmet szereztek. Mint ismeretes, a Bartina tavaly megnyerte a Szekszárdi Néptáncfesztivált. Az is jelent valamit, hogy a múlt szombaton Budapesten tartott rendezvényen számos olyan ismerőssel találkoztam, aki a Bartina kedvéért váltott jegyet. A szekszárdiak nem pihennek a babérjaikon. A hét végén az utánpótlás-együttes Százhalombattára utazik és fellép a Gyermektánc antológián. Köszönhetően annak, hogy a fiatalok a tavalyi Tóth Ferenc Koreográfusversenyen arany minősítést kaptak. A Pest megyei városban Nyemcsokné Kárpáti Katalin és Nyemcsok Pál: A magam földjén című művét adják elő. Van tétje is a fellépésnek, hiszen a tizennégy közül a legjobbnak ítélt produkció az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület nívódíjas koreográfiája lesz. Ilyen díjból eddig kettőt gyűjtött be a Bartina.

Ugyancsak márciusban, de már 18-án az ország túlsó végén, Nyíregyházán lép a világot jelentő deszkákra kilenc bartinás, szóló táncversenyen, nyírségi anyaggal bizonyítva tudását. Április második hetében a gyerekcsoport, valamint az aprók csoportja előtt Szegeden, a Gyermek- és Ifjúsági Fesztiválon nyílik lehetőség a legszebben csillogó érem megszerzésére. Ugyancsak április az időpontja a Bartina gyermekszólistáit váró, fővárosi Országos Táncház Találkozónak.

Húsvétkor a nagyegyüttes Budapesten, a Várkert bazárban teremt hamisítatlan bartinás hangulatot. A néptáncosok májusban Zalaegerszegre, az Országos Fazekasfesztiválra kaptak meghívást. Pünkösdkor az utánpótlás a balatonboglári Méta fesztiválon, a töpörtyűk csapata, valamint a nagyegyüttes hölgykara pedig Szentendrén öregbíti a Bartina jó hírét. Ugyancsak pünkösdkor az egyesület öszszes korosztálya bemutatkozik a Béla király téren, az ott emelt színpadon.

– A végére hagytam a számunkra legfontosabbat – mondta a művészeti vezető. – A nyolcvanéves Szabadi Mihály április 8-án tartja szerzői estjét Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Csokonai- és Bessenyei-díjas Miska bácsi felkért bennünket nyolc koreográfiájának bemutatására. Ezeket a klasszikus műveket is tanuljuk, a tisztelet a Mesternek szellemében.

Fotó: TN archív

A Bartina nem csak szűkebb és tágabb hazájában, hanem külföldön is ismert és elismert együttes

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.