A képzés folyamán a megelőzés volt a fontos

Tolnai Nepujsag - - MEGYEI KÖRKÉP - H. E.

SZEKSZÁRD Az illetékességi területéhez tartozó települések közbiztonsági referenseinek tartott felkészítést nemrégiben a Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség. A megjelenteket Kiefaber Gábor kirendeltségvezető köszöntötte, kiemelve a megelőzés és a közös munka fontosságát. Majd Beke Zsolt, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Tolna Megyei Szakaszmérnökségének vezetője többek között a Tolna megyei ár- és belvízvédelmi szakaszokat mutatta be. Feri Róbert, a kirendeltség hatósági osztályának munkatársa a szabadtéri tüzek megelőzésének lehetőségeit, és a tűzgyújtás szabályait ismertette. Egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a belterületi tűzgyújtást az önkormányzat saját rendeletben szabályozhatja. Végül Czinczár Krisztián polgári védelmi felügyelő tájékoztatta a résztvevőket. Előadásában többek között a települési mentőcsoportok jelentőségéről beszélt, illetve kitért a települési csapadékvíz-elvezetők karbantartásának fontosságára – számolt be az eseményről Boros Brigitta katasztrófavédelmi szóvivő.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.