Kérdés az, mire futja a nyugdíjból

EU-átlag feletti a korábbi fizetéshez mért időskori illetmény

Tolnai Nepujsag - - CÍMLAP - Hornyák József/ VG kozpontiszerkesztoseg@ mediaworks.hu

Már csaknem 70 százalékát kapják meg a nyugdíjasok annak a pénznek, amit a nyugdíjba vonulásuk előtti években kerestek – derült ki az Eurostat friss adataiból. A mutató 2006-ban csupán 0,54 volt és egy ideig a válság után sem nőtt, ám az elmúlt 3 évben a kormányzat rendre az inflációt meghaladó mértékben emelte a nyugdíjakat.

Az elmúlt években jócskán nőtt a nyugdíjak vásárlóereje, és a kereset egyre nagyobb részét teszik ki az időskori illetmények. Idén azonban megállhat az emelkedés.

Már csaknem a 70 százalékát megkapják a magyar nyugdíjasok annak a pénznek, amit a megelőző években kerestek – derült ki az Eurostat friss adataiból. Egy speciális mutató szerint 0,67-ra emelkedett az arány 2016-ban az előző évi 0,65 után, s ezzel az elmúlt évtizedben a legmagasabb szintre nőtt. (A mutató a 65–74 évesek nyugdíját viszonyítja az 50–59 évesek keresetéhez.)

A munkás évek során a két nem között tapasztalható szakadék a nyugdíjba vonulás után is fennmarad: a magyar férfiaknál az arány 71, míg a nőknél 66 százalékos volt tavaly. De ez az egész EU-ra igaz. A világgazdasági válság kitörése utáni mélypont 2006ban volt, 0,54- os szinttel.

Az elmúlt három évben a kormányzat rendre az inflációt meghaladó mértékben emelte a nyugdíjakat. Törvényileg csupán a várható inflációval kell emelni a járadékot – hogy megőrizzék vásárlóerejüket –, az inflációt azonban mindig túlbecsül-

ték, vagyis az áremelkedési ütem mérsékeltebb volt, mint gondolták. Mi több, az elmúlt három évben gyakorlatilag nem is volt infláció. Tavaly is ez történt: 2016ban 0,4 százalékos volt az infláció, a nyugdíjemelés viszont 1,6 százalékos, ezért tovább nőtt a nyugdíjak reálértéke. Az inflációt meghaladó nyugdíjemelés a 13. havi nyugdíjjal ér fel.

A további reálnyugdíj- emelést azonban minden bizonynyal nem az idén fogják megkapni az idősek. Korábban 0,9 százalékos emelést tervezett idénre a kabinet. Később, a gazdasági prognózisok frissítésével, a tavalyival megegyezően, 1,6 százalékos emelést jelentettek be. Az éves átlagos infláció már jóval magasabb lesz, mint 2016-ban volt. A januári 1,8 százalékos áremel-

kedési százalékoselemző ússzukalatt.idénre vekedést,zeti A teszik” következőki a Ez nyugdíjasokütemetnekikúgy pedigmegaz hanem követte.véli, inflációévekazt a 2–2,5 februárban különbözetet.az a jelenti,nem2–4 kabinetA felettiévet százalék legtöbbszáza- „zseb-hogy nemnö- 2,3 filék vagyisilyen nyugdíjakatközötti mértékbena kormánynakinflációta vásárlóerőkell hozhatnak,emelnie legalább meg-a őrzéséhez. nyugdíjasokAz Európai a Unió korábbi átlagában jövedel-a mük míthatnak.60 százalékáraA magyar sem nyug-szádíjasok csaknem annyit kapnak, mint a Spanyolországban vagy a Franciaországban élők. Az Eurostat adatai szerint látható, a vásárlóerő tekintetében már nem ilyen jó a helyzet: a fejlett nyugat- európai országokban – Olaszország, Spanyolország vagy Franciaország – csaknem kétszer anynyit tudnak vásárolni a nyug-* díjukból, minta.

Kicsit nagyobb infláció lehetséges

Fotó: Shutterstock

Az idén az időseknek a kormányzat fizeti ki az infláció okozta különbséget a vásárlóerő megőrzése érdekében

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.