Csinosítják a sporttelepet

Önkormányzati segítséggel új külcsínt kap a focipálya

Tolnai Nepujsag - - MEGYEI KÖRKÉP - B. L.

A Nagymányoki SE tavaly decemberben tartotta tisztújító közgyűlését, február óta hivatalosan is az egyesület új elnöke Stangliczky Ottó, aki elmondta, hogy az önkormányzattal kialakult párbeszédnek köszönhetően, a helyhatóság egyetértésével és segítségével szeretnék csinosítani a sporttelepet. Az 1943ban épült futballpálya akkor a megyében egyedülálló stadionnak számított fedett lelátóval, alsó öltözőkkel, betonkerítéssel. Az 1928-ban alakult sportkör bázisát a bányaüzem, illetve a brikettüzem jelentette évtizedeken át, támogatását végül 1991-ben vette át az önkormányzat. Most a helyhatóság szubvenciójával – a felújítási munkálatok első lépcsőjeként – a tribün kapott új tetőszerkezetet, valamint kicserélték a vízelvezetőket is. A viharvert tető nem nyújtott esztétikus látványt, illetve vízelvezetési problémák miatt az épület aláázott. Stangliczky Ottó hozzátette: a társasági adóból (tao) levonható sporttámogatások révén az öltözőépület rekonstrukcióját és a kerítés cseréjét szeretnék megvalósítani.

Fotó: MW

Impozáns látványt nyújt az új tető

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.