A PEAC-Pécs ma az MBA Moszkvát fogadja, s mindenképpen nyernie kell

Uj Dunantuli Naplo - - Dunántúli Napló - K. Mayer A.

Ahhoz, hogy a PEAC-Pécs továbbjusson a B-csoportból, a mai hazai mérkőzését (18.00) mindenképpen hoznia kell. Borisz Maljkovics együttese az MBA Moszkvát fogadja, amely sötét lónak számított a csoportkör kezdete előtt, hiszen nem tartozik az ismertebb orosz csapatok közé – azóta persze lement három forduló, s nagyjából mindenki belőtte, ki mire képes. A moszkvaiak például saját otthonukban legyőzték Raksányi Krisztináékat, de a szoros, 73-69-es végeredmény jelzi, a PEAC-Pécsnek jó esélye lesz a nagyobb különbségű sikerre hazai pályán. – Úgy látom, ha megverjük a moszkvai csapatot több mint öt ponttal és a PINKK-et hazai pályán, illetve a többi eredmény is a papírforma szerint alakul, akkor van lehetőségünk a továbbjutásra – mondta Borisz Maljkovics, a PEAC-Pécs vezetőedzője. Hozzátette, Moszkvában nagyon fáradtan mozogtak, a sok utazás teljesen elvitte a koncentrációjut, és nem volt velük Juhász Dorka sem, aki pedig meghatározó eleme csapatának. Utazni most nem kell, Juhász Dorka is ott van a fedélzeten (mindenki egészséges a pécsi csapatnál), bízunk benne, hogy ez, no meg a szurkolók segítsége magabiztos győzelmet eredményez majd. A PEAC-Pécs az ötödik fordulóban a Bellona AGÜ vendége lesz, ami nem sok jót ígér, hiszen a törökök a Lauber Dezső Sportcsarnokban is nyerni tudtak. Az utolsó körben aztán jön a PINKK elleni hazai csata – várhatóan ezen dől el végképp, hogy továbbjutnak-e Fűrész Diánáék az egyenes kieséses szakaszba.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.