iV y EE

Uj Neplap - - MEGYEI KÖRKÉP -

TÖRÖKSZENTMIKLÓS Jó hangulatú tapasztalatcserén vett részt a minap a Törökszentmiklósi Cukorbetegekért Egyesület. A hatvannál több tag mintegy fele ült buszra, hogy Tiszaújvárosba látogassanak a sorstársakhoz. A beszélgetések kapcsán sok új ismeretanyagot szereztek a betegségükkel kapcsolatban.

– Egymástól néha többet tanulunk, mint a szakirodalomból – hangsúlyozta Búzás Sándorné vezető. A miklósiak megtekintették a diősgyőri várat is, hiszen a séta nagyon fontos számukra. Az egyesület egy évben négyszer megy el tapasztalatcserére, és ők is fogadnak vendégeket. Hamarosan közös prog- ramon vesznek részt a szolnoki és tiszaföldvári cukorbetegekkel a helyi strandon, ahol a vízitorna jelentőségét igyekeznek tudatosítani a betegekben. Egy pályázat révén ugyancsak a városi strandon életmód tábort terveznek, már az ötödik alkalommal.

– Aktívan és fegyelmezetten kell élni, ezekhez szolgálnak segítséggel a találkozók, táborok – húzta alá a vezető.

Az egyesület nagy hangsúlyt fektet a táplálkozási szokások megváltoztatására is, a városi programokon rendszeresen népszerűsítik az egészséges ételeket, többek között a tönkölybúzából helyszínen sütött csörögefánkjukat.

T. A.

SZOLNOK

A Szolnoki Református Egyházközség presbitériuma szombaton rendezte a Szegedi Kis Istvántól Csekey Istvánig – a Szolnoki Református Gyülekezet születése és újjászervezése című emléknapját és templomkertavató ünnepségét. Képünk a programban szereplő Praetorius Kamarakórus koncertjén a közreműködőkről készült.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.