Halvándorlásról a gyakorlatban

Uj Neplap - - ZÖLD OLDAL -

TISZA-TÓ A holland kezdeményezésre másodszor megrendezett halvándorlási világnap – World Fish Migration Day (május 21.) – célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a halak szabad vándorlásának jelentőségére. A globális programsorozathoz eddig mintegy ezer szervezet csatlakozott Új-Zélandtól Alaszkáig. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézete a hagyományteremtés szándékával csatlakozott Magyarországról a nemzetközi rendezvényhez, bízva abban, hogy a következő években szélesebb körű figyelemfelkeltéssel közvetíteni tudja a duzzasztókkal, vízszintszabályzó létesítményekkel felszabdalt folyami vízrendszerek helyreállításának és a természetesvízi halállományok védelmének jelentőségét a hazai közvélemény, valamint a döntéshozók felé. Ezért a kutatóintézet a világnaphoz kapcsolódva szakmai eseményt szervezett, ahol két prezentációnak is központi témája a Komplex Tisza-tó Projekt keretében megépült kiskörei hallépcső volt. Fejes Lő- rinc, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke ugyanis előadást tartott az ökológiai folyosó megépítéséről és beüzemeléséről, dr. Józsa Vilmos pedig ezen a példán keresztül a hallépcsők halvándorlásban játszott szerepéről értekezik.

Ezzel párhuzamosan az érdeklődők az ökológiai folyosó teljes hosszát bejárva megismerkedhettek a méretét tekintve Közép-Európában egyedülálló műtárgy komplexummal, létrehozásának történetével és működésével. A kiskörei hallépcsőt 2014. október 28-án helyezték üzembe, azóta folyamatosan biztosítja a halak vándorlását a Tiszán, megkerülve a mesterséges akadályt, a vízlépcsőt. A hallépcső lényegében a tájba illesztett, 1 ezer 371 méter hosszú, kanyargós csatorna, amely a középső szakaszán átlag tizenhat méter széles. Ez a mesterséges „hegyi patak” teszi lehetővé – évszakoktól függetlenül – a halak akadálymentes átjárását a duzzasztómű két oldala, azaz a felvíz és az alvíz között.

SZ. ZS.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.