Készül Vargáék élénkítő csomagja

Uj Neplap - - BELFÖLD–KÜLFÖLD -

BUDAPEST Összetett intézkedéssorozaton dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztérium, a lépések a gazdaságnak adnának újabb lökést, írta szombati számában a Magyar Idők. A lapnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta, várhatóan szeptemberben végeznek az előkészítő munkákkal, ezt követően a tervezet a kormány elé kerül, illetve ha az szükséges, úgy az intézkedéscsomagot a parlament is tárgyalhatja.

Varga Mihály a lapnak úgy vélekedett: az a cél, hogy Magyarország gazdasága a következő években legalább 3-5 százalék közötti növekedést mutasson fel. Ehhez azonban – mint mondta – több területen is segítő intézkedésekre van szükség, tenni kell például a hazai munkanélküliség további mérsékléséért, a jelenlegi öt százalék körüli szintet háromszázalékosra kell leszorítani. Utóbbi esetben lényegében teljes foglalkoztatásról beszélhetnénk. Viszont ezzel párhuzamosan enyhíteni kell az egyre súlyosbodó munkaerőhiányon is, azt foglalkoztatást segítő intézkedésekkel és átképzési programok indításával kellene orvosolni.

A csomag elkészítéséről azt követően döntött a kormány, hogy kiderült: a gazdaság bővülése az első negyedévben az egy százalékot sem érte el.

MW

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.