i N i

Aki belevág, többé nem tudja abbahagyni

Uj Neplap - - SZOLGÁLTATÁS -

Családfakutatást szeretnék végezni, merre induljak el?

Sok ezer szenvedélyes kutató tapasztalata bizonyítja: veszélyes dolog családtörténeti kutatásba kezdeni. Veszélyes, mert, aki egyszer belekezdett, többé nem tudja abbahagyni. Mert mindig akad egy újabb nyom, mely rég elporladt emberek boldog vagy tragikus életének megismerésére ösztökéli a kései utódot. És mindig akad egy bosszantó hiány a családfán: egy ős, akiről azon kívül, hogy léteznie kellett valaha, semmit sem sikerül kideríteni, bármennyit fáradozunk is.

Pedig a kutatás kezdetén minden olyan egyszerűnek tűnik. Hiszen saját személyi adatainkat álmunkból fölébresztve is fújjuk. Többnyire szüleink és nagyszüleink leszármazásával is tisztában vagyunk, és a családi legendákból vagy az öreg rokonok által megőrzött iratokból a dédszülők generációjáról is tudunk egyet-mást. Ezért lelkesen, és természetesen gyors eredményben bizakodva vágunk neki a levéltári kutatásnak. Úgy gondoljuk, hogy mi sem lehet egyszerűbb annál, mint az anyakönyvekből megállapítani, ki kinek a gyermeke, szülője vagy testvére, honnan származik dédanyánk, és mikor született dédapánk. Az interneten böngészve hamar ráakadunk olyan oldalakra, melyek elvezetnek minket abba a le- véltárba, ahol megtalálhatjuk a kutatásainkhoz elengedhetetlenül szükséges állami anyakönyveket. Ha biztosan tudjuk, hogy ősünk hol született, hol halt meg vagy hol kötött házasságot, valóban egyszerűen továbbléphetünk.

De máris szembesülünk az első nehézséggel, ha például a fővárosban született ősünkről nem tudjuk, hogy melyik kerületben anyakönyvezhették.

Ha az 1895 előtt keletkezett egyházi anyakönyvekben akarjuk folytatni a kutatást, akkor már azt is tudnunk kell, hogy a keresett ős melyik felekezethez tartozott. Tovább nehezíti a dolgunkat, hogy az anyakönyveket – „ahány ház, annyi szokás” – ritkán vezették egységes elvek szerint. És hozzá még: minél régebbi az anyakönyv, annál valószínűbb, hogy latinul, németül vagy valamilyen nemzetiségi nyelven íródott, és a benne szereplő személyek körülményeire vonatkozó adatokat még kibetűzni sem egyszerű, nemhogy megérteni.

Ha szerencsénk van, és őseink között nemesemberek vagy jeles közéleti személyiségek voltak, valószínűleg sokkal könynyebben haladhatunk visszafelé a múltban, mintha „csak” egyszerű városlakók vagy földművesek leszármazottai vagyunk. Szerencsére az úrbéres, országos vagy helyi összeírásokban, városi, közoktatási vagy céhes iratokban az egyszerűbb származású felmenőinkre is találhatunk adatokat. Ha mindezeken a nehézségeken átverekedtük magunkat, és családunk történetének feltárásában nagyjából a 17–18. század fordulóján tartunk, talán erőt vesz rajtunk a csüggedés. Mert ettől kezdve egyre kevesebb a viszonylag könnyen áttekinthető anyakönyvi vagy összeírás jellegű forrás. Akinek azonban idáig sikerült felgöngyölítenie a szálakat, már biztosan menthetetlenül és véglegesen a családkutatás rabjává vált, ezért nem

adja fel egykönnyen.

Magyar Nemzeti Levéltár

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.