Delejes útszakasz Diószegen

Bihari Naplo - - MEGYEJÁRÓ - RENCZ CSABA

Bizonyára olvasóink is ismernek olyan útszakaszokat, melyeken mintha átok ülne, az arra hivatottaknak nem és nem sikerült megjavítani. Ilyen látható képünkön is: a Nagyvárad–Szatmár országút Bihardiószegen áthaladó részéről, annak is Nagykágya felőli kijáratánál lévő, temető melletti kanyarjáról van szó. Amint az a fotón is jól látszik, az országút általános rendbetétele óta az utászok a kanyar külső sávjának szélső ívén már újraaszfaltoztak egy csíkot, melyen további több alkalommal kátyúztak is már, de csak nem sikerül megakadályozni a göd- rök kialakulását, illetve az aszfaltréteg felpúposodását.

Gödrök

Nagy valószínűséggel a nehéz teherautók is ludasak mindebben, melyek a kanyarban mintegy kitolják a burkolatot az út szélére, ott dombokat, mellettük gödröket alakítva ki. Aki arra jár, az tanúsíthatja: némely monstrum olyan sebességgel érkezik a kanyarba Kágya felől, hogy félő, a billegő raktér átrántja az egészet a korláton, le a dombról, a vasúti sínek felé. Míg újra sor kerül valami javításra, addig is (meg utána is) vigyázzunk magunkra.

Az út szélén gödrök és dombok alakulnak ki

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.