Rendhagyó csapatépítő focitorna Érmihályfalván

Az érmihályfalvi két iskola és a városháza csapatai vettek részt a napokban egy rendhagyó, focibajnokság keretét kapott csapatépítő programon. Most sem az eredmény volt a fontos…

Bihari Naplo - - SPORT - RENCZ CSABA

A Zelk Zoltán Általános Iskola, a Mezőgazdasági Főgimnázium és a Városháza erre az alkalomra toborzott női és férfi focicsapatai vettek részt az elmúlt szombaton azon a focitornán, melynek elsődleges célja az intézményekben dolgozók közötti ismeretség, barátság erősítése volt. Mindezt Nyakó József polgármester mondta el lapunknak, mint ötletgazda, hozzátéve, hogy egyszersmind a mindennapi munka utáni kikapcsolódásról is szólt az a pár óra. A három csapat körmérkőzéses rendszerben küzdött meg egymással, mégpedig oly módon, ahogyan tették azt korábban a városrészek a Részek Viadalán: a 20 perces meccsek első 10 percében a női, a második 10 percében a férfi csapatok léptek a sportcsarnok küzdőterére. Természetesen senki nem várt profi sportteljesítményeket (bár voltak a csapattagok között testnevelő-tanárok, korábbi focisták), de a lelkesedés, a győzni-akarás és nem utolsó sorban a sokszor még a játékosoknak önmaguk számára is váratlan megoldásai biztosították a látványt, a jó szórakozást.

Érdekesség, hogy a hölgymérkőzések egyik 10 percében sem született találat (a gólszerzés örömét később, „időn túli” büntetőrúgásokkal élhették át), a férfiak vitték dűlőre a pontok sorsát: Városháza– Főgimnázium 2–1, Általános Iskola–Főgimnázium 4–0, Általános Iskola–Városháza 2–2. Első lett az Általános Iskola, jobb gólarányával megelőzve a Városházát, a képzeletbeli dobogó harmadik fokát a Főgimnázium foglalta el. Gólkirály 4 találatával Szabó Zoltán (Általános Iskola) lett, de különdíjat kapott Scurt Csilla is, aki a Főgimnázium színeiben nem csak a hölgyek, de a férfiak csapatában is pályára lépett. Nem maradt el a „harmadik forduló” sem, a Gödör rendezvényházban a polgármester, továbbá Zeffer Tímea és Csengeri Csongor igazgatók mondtak köszönetet munkatársaiknak, kollégáiknak, hogy felvállalták a részvételt, hangsúlyozva: nem az eredmény volt a fontos, hanem, hogy mindenki jól érezze magát…

A három részt vevő csapat különböző színekben (balról jobbra): középiskola, általános és városháza

Scurt Csilla tanárnő (az előtérben) mindkét csapatban játszott

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.